Csak a kezdet

Vége:Boldogan éltek, míg meg nem haltak, mint a mesékben

Sziasztok! Igen, sajnos eljött a nap, hogy véget ér a sztori. Szeretném megköszönni Nektek, hogy olvastátok, szerettétek, és hogy komiztatok. Ez volt az első sztorim és sok biztatást kaptam tőletek, ami nagyon jól esett. Remélem, hogy ha beindul a másik sztorim azt is szeretni fogjátok, vagy, ha elkezdek egy újat, annak is lesz olvasottsága. Hiányozni fog a sztori és ti is :( Remélem sokan írtok az utolsó részhez komit, kíváncsi vagyok a véleményekre  :D Mindenkinek örömökben és szerelemben gazdag boldog új évet kívánok és jó bulizást estére. Sok puszi nektek és még egyszer köszönöm. :) <3(L)<3

- Igen. Az. – erősített meg benne Kirby a mögöttem lévő ülésről. Úgy tettem, mint, aki nem is hallja nem akartam, hogy azt higgye fontos nekem ez a hely. Párosával leszálltunk a buszról és kiszedegettük a csomagjainkat. Néha-néha odapillantottam Kirbyre, de akárhányszor felém fordult lesütöttem a szemem. A park semmit sem változott az elmúlt egy hónapban mióta itt jártunk. A faházak, a padok és a növények ugyanott álltak, mint akkor. Csak az érzés volt más. Szerencsére nem ugyanazt a faházat kaptam, hanem egy kettővel arrébb lévőt. A házon Amandával és Jessicával osztoztam. Ők ketten a lent lévő szobát választották és vállalták az egy ágyban alvást is én pedig ismét felszorultam a padlásra. Miután az egész csoport elfoglalta a házikóját az udvaron gyülekeztünk. A tanárnő megtartotta a kis beszédét, a szokásos balesetoktatást, majd a végén rátért a napi programra. Az idő csodaszép volt, ezért elhatároztuk, hogy lemegyünk fürdeni a tóhoz, azután mindenki megszárítkozik kis kuckójában, majd egy tábortüzes vacsorázást csinálunk számháború játékkal. A lányokkal megrohamoztuk a bőröndöket és kiválasztottuk a megfelelő bikinit. Amanda fehér fürdőruhája tökéletesen illet barna bőréhez, míg Jess sápadtabb bőre mellé egy lila csillogós bikinit választott. És az enyém? Egy aranyszínű bikini, falatnyi bugyival és push up melltartóval. Alig vártam, hogy lássam a fiúk arcát. Mire leértünk a tóhoz a legtöbben már fürödtek és napoztak. Amanda is rögtön becsobbant a barátaink mellé, Jess pedig velem tartott a stégre, hogy szerezzen egy kis színt fakó bőrére. A nap kellemesen sütött, enyhén égette bőrömet, ám pár pillanatra megszűnt ez a jó érzés. Kinyitottam a szemem és megpillantottam magam felett Joshuát.

- Szia. Hol bujkáltál eddig? – ült le mellém

- A lányok elraboltak, de örülök, hogy rám találtál. – nevettem

- Egy szavát se hidd. – duzzogott Jessica

- Félrejönnél velem egy percre?

- Persze.

- Csak azt szeretném mondani, hogy nagyon tetszel nekem, sőt úgy érzem,hogy egyre erősebb érzelmeket táplálok irántad, talán kezdek beléd szeretni, és nagyon örülnék neki, ha velem töltenéd az estét. Mit szólnál egy sétához?

- Ö, nos erre nem számítottam. Igazából sosem hittem, hogy egy olyan helyes srác, mint te velem akar lenni, de benne vagyok. Mikor és hol? – ujjongtam, de Amanda hirtelen ott termett megragadta a karom és magával rángatott a vízbe.

- 7kor a kapunál. – kiabált utánam

- Rendbllllennmbbbl – fulladoztam, és próbáltam kikeveredni Amanda karmai közül, aki könnyedén legyűrt a víz alá.

A fürdés megpróbáltatásai után (4szer löktek le a stégről, 2szer majdnem megfulladtam) a faházban készülődtünk a számháborúra. A játék lényege, hogy van két csapat, párosával vagyunk beosztva, és mindenki fején van egy szám. Ha valaki számát leolvasták kiesik a játékból. A tanári faház előtt gyülekezett az izgatott diáksereg és vártuk a beosztásokat. A tanárnő kiakasztotta a parafatáblára és elmasírozott mielőtt, fellökték volna a kíváncsi játékőrültek.

Jessica-Mike

Joshua-Liliana

Amanda-Ryan

Nate-Gina

Kirby-Vanessa

Nem akartam hinni a szememnek. Ilyen nincs! Miért büntet engem Isten állandóan? Bárki mással összesorsolhattak volna, csak vele ne. De nem volt időm panaszkodni, a fejemre húztak egy papírt rajta a számommal és a tömeg magával sodort. Mikor már alig álltam a lábamon, elkapott egy erős kéz és berántott egy bokor mögé.

- Nem fogok veled játszani. – üvöltöttem

- Nincs más választásod. – mondta halkan Kirby

- Már, hogy ne lenne? Leolvastatom a számom és kiesek. – álltam volna fel, de ő megragadott a csípőmnél.

- Nem mész sehová. Tudod, milyen nehéz volt, meghamisítani a sorsolást, az a minimum, hogy végig hallgatsz.

- Te csináltad? De miért?

- Figyelj, óriási hiba volt, azt hinnem, hogy elvetetted a gyerekünket, tudom, egy igazi vad barom vagyok , de esküszöm sosem tennék olyat, amivel fájdalmat okoznék. Ami a bálon történt az nem az én művem volt. Dave és Barbie találta ki az egészet. Dave sosem szeretett téged, csak azért barátkozott veled, hogy megkapja az infókat, amikre Barbie kíváncsi volt. Ők fogadták fel Lorenát is.

- És ezt most higgyem is el?

- Igen. – lépett elő Lorena. Igazat mond, itt vannak az sms-ek, amiket Dave írt.  – nyújtotta a telefonját én pedig mohón kaptam utána. Tényleg ott voltak az üzenetek, amiben Dave képeket kér rólam és megbeszélik a buli részleteit. A könnyek akaratlanul is kicsordultak.

- Bármit megtennék, azért, hogy visszakapjalak. – ölelt át Kirby. Megőrülök érted. Soha senki nem keltett bennem ilyen érzéseket. Kérlek, adj még egy esélyt. Szerelmes vagyok beléd és még mindig el akarlak venni feleségül. Nem kell most válaszolnod. Találkozzunk este 7kor, a tónál. – nem volt időm válaszolni, valaki leolvasta Kirby számát és elrángatták mellőlem.

Ezek után semmi kedvem nem maradt, ehhez a bugyuta játékhoz. Amint lehetett kiejtettem magam és visszamentem a faházunkba. Felmentem az emeletre, hogy keressek valami ruhát estére. Mikor beléptem az ajtón, megpillantottam az ágyamon egy levelet.

Vanessa!

Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek az első pillanattól foga, hogy megláttalak és tudom, hogy nagyon jó páros lennénk. Adj egy esélyt nekünk, mellettem nem kéne szenvedned, én megadhatom neked a biztonságot és nyugalmat. Ha te is szeretsz,akkor várlak este 7kor a tábortűznél.

Ez csak valami rossz vicc. Biztos összebeszéltek. Az nem létezik, hogy mindhárman ugyanabban az időpontban akarnak találkozni velem. És mégis melyikre menjek el? Egy darabig csak ücsörögtem az ágyamon és bámultam magam elé. Gondolkoztam. És arra jutottam, hogy a leopárd mintás toppom veszem, egy fehér térdnadrággal. Csak vicceltem. Bár tényleg ezt fogom felvenni, nem ezen agyaltam ennyit. Van egy olyan fiú, aki tiszta lelkű, őszinte és hűséges, aki mindig mellettem volt, mikor a másik kettő megbántott. Mellesleg jó vele beszélgetni, jól táncol és jó barát. Adott egy másik, aki a férfiideálom, de egyszer közömbös, máskor pedig randizni hív. Istenien csókol és gyönyörű az arca. Udvarias és jó társaság. Valamint, egy harmadik, aki öntelt és önző, szemérmetlen és undok. Emellett érzékeny és gyengéd, vicces és bátor, egy igazi ördög, egy igazi férfi. Legszívesebben mindegyiket választottam volna. A hármójukat kéne összegyúrni eggyé és én lennék a tökéletes pasi gazdája. De sajnos ez nem fog megtörténni. Talán inkább nem megyek el egyikre sem. Inkább egyedül maradok. Nem, azt sem tehetem, mert akkor csak menne tovább az ördögi kör. A falióra egyre hangosabban kattogott, szinte kihallottam belőle, az időt. 6 óra 50 perc. Felkaptam a már előre eltervezett ruhát és tettem egy kis parfümöt a nyakamra. Felhúztam a fekete magas sarkú szandálomat és elindultam az igazi felé. Nem fejben dőlt el semmi, hagytam, hogy a szívem vezessen, oda, ahol a másik fele van. Ő már ott várt rám. Szorosan magához ölelt, álla a vállamat súrolta, gyengéd csókot nyomott rá, lehúzva toppom spagetti pántját s én tudtam, hogy ez még csak a kezdet…

Vége

51. A szerelem keresi a szerelmet...

Sziasztok. Sajnos ez az utolsó előtti rész, és megfogadtam magamnak, hogy még idén befejezem a sztorit és sikerült. Az utolsó részt holnap fogom feltenni. Remélem sokan megnézitek majd, izgalmas lesz ígérem. :) Addig is itt a mai, és holnap még a nagy szilveszteri bulik előtt feldobom a zárórészt délután. :( puszii mindenkinek

Kirby szemszöge

Dühös vagyok. Olyan dühös, hogy legszívesebben beverném mindkét szemétládának a fejét. Ha arra gondolok, hogy majdnem lefeküdt Natetel elkap a hányinger, és ki tudja, milyen közel kerül a kis nyálgép Joshuához ma este. De most nem volt időm arra, hogy ezen agyaljak. Meg kell találnom azt a szemetet, aki a bulin így lejáratta Vanessát. Azonnal kocsiba ültem és Lorenáék házához hajtottam.

- Szia. – köszönt, mikor meglátott az ajtóban

- Nem bájcsevegni jöttem. Van számodra egy alkum.

- És miből gondolod, hogy érdekel az ajánlatod?

- Mert Joshuához is köze van.

- Na jó, mondjad.

- Tudni akarom, ki bízott meg azzal, hogy leégesd Vanessát az egész suli előtt. És a névért cserébe én garantálom neked, hogy nem jön össze azzal a nyálgéppel.

- Honnan veszed, hogy összejönnek?

- Ma este találkoznak, és nem hiszem, hogy malmozni fognak. De ha tudom ki tette, akkor Vanessa hinni fog nekem és visszajön hozzám, Joshua pedig szabad.

- Nos, ez meggondolandó. Adj egy napot.

- Nem, ma kell tudnom.

- Jól van áll az alku, Dave volt az. Még mindig együtt van Barbieval és Barbie felhasználta őt a kis tervéhez.

- Ez remek. Hol találom azt a férget? Te pedig Vanessa elé fogsz állni és elmondod neki is ezt. Világos voltam?

- Na nem erről nem volt szó.

- Idefigyelj, ha nem segítesz elmondom a kis titkod.

- Miről beszélsz?

- Azt hiszed nem tudom, hogy te voltál az, aki még tavaly lelökte a lépcsőről Joshua barátnőjét?

- Ezt meg honnan szeded?

- Láttam, és ha nem segítesz elmondom mindenkinek, hogy mennyire egy undorító ember vagy.

- Figyelj, véletlen volt. De oké, elmondom Vanessának is és megmutatom a Davetől kapott SMS-eket.

- Jó kislány.

- Dave pedig már New Yorkban van nem fogod megtalálni.

- Nem baj, vannak ott haverjaim, akik kicsit átrendezik az arcát. Nos, öröm volt veled üzletelni.

Vanessa szemszöge:  Szombat reggel 7 óra. Az arcom gyűrött, szemeim alatt karikák. Előző este ugyanis házibuli volt Joshuánál. Kettő után értem haza, most pedig szörnyen fáradt vagyok. Persze azért megérte. Szerencsére mert sem Nate-t sem Kirbyt nem hívta meg, így egész este kettesben lehettünk. Rengeteget táncoltunk és, mikor egy lassú szám került a lejátszóba zavartan csimpaszkodtam a nyakába. Hol egymás szemét bámultuk, hol pedig a vállára hajtottam a fejem. A barátai nagyon jó fejek voltak, sokat nevettünk. Persze hazakísért és egy forró csókkal búcsúztunk egymástól. Alig bírtam kikelni az ágyból, a szemem akaratlanul is le-lecsukódott. Remélem hosszú lesz az út és kialudhatom magam közben. Osztálykirándulás előtt ilyet szervezni kész öngyilkosság. A fejem zakatolt, attól a pár pezsgőtől, amit legurítottunk. De nem volt időm a panaszkodásra, egy óra múlva az iskola előtt kell lennem, ha nem akarok elkésni. Kihúztam az ágy alól a bőröndömet és jól megtömtem ruhákkal, elfeledkezve arról, hogy csak két napra megyünk ööö. Igen, fogalmam sincs, hogy hova is megyünk. Az egészet az osztályfőnökünk szervezte és nem volt hajlandó elárulni, hová is utazunk. A busz ott állt az iskola előtti parkolóban. A többiek már ott tolakodtak, mikor én megérkeztem. Nate rögtön elém futott és felkapott.

- Óvatosan, összerázod bennem a reggelimet.  – sikítottam, megijedt, hogy lerókázom és hirtelen ledobott.

- Igyekezz. Helyet kell foglalunk. - mondta és előresietett miközben én még mindig a földön ültem. Amandát és Jessicát rögtön kiszúrtam jobb oldali sor végében. Nate hevesen kalimpált a kezeivel a Jessicáék melletti ülésről. Ledobtam Nate mellé a táskámat majd én is melléhuppantam. Az indulásig már csak pár perc volt hátra ám egy emberre még várnunk kellet.

- Bocsánat a késésért. – szólt szégyenkezve a fiú s amint elsétált az ülésünk mellett megcsapott az, az ismerős illat. Elkaptam a fejemet az ablakról és a mögöttünk lévő ülésre szegeztem a tekintetem. Kirby aranyló haját pillantottam meg az ülés felett.

- Ilyen nincs. - nyögtem

- Baj van? kérdezte Nate. Válaszként csak hátraböktem a fejemmel és inkább ismét az ablakot bámultam.

- Mindenki megvan? Indulhatunk? – vizslatta névjegyzékét Mrs. Farthon. A buszsofőr kiengedte a kéziféket, a busz pöfékelt egyet és elindultunk rejtélyes helyszínünkre. Egész végig az utat bámultam és egy idő után kezdett ismerős lenni a környék. Sőt valaki ismeri ezt a helyet és ami ennél is több valaki más is. Ketten ismerik. A kovácsolt vaskapu látványa, ami körbezárja a Yellowstone Nemzeti Park területét, most ismét megdobogtatja a szívem.

- Ugyan az a hely. – sziszegtem. Itt jöttünk össze először.

Igen. Az. – erősített meg benne Kirby a mögöttem lévő ülésről.

50. Adj egy esélyt

- Nate miért nem jössz velünk? Gyorsan elintézem, amit kell és utána visszajövünk.

- Rendben. –felelte majd felöltözött. Kirby kocsijával mentünk mindhárman. Nagy volt az egyetértés abban, hogy hátra üljek egyedül, még véletlenül sem akarták, hogy valamelyikhez közelebb legyek. Az út kínosabb nem is lehetett volna.

- És épp szexelni készültetek? – szúrta oda a kérdést Kirby. Nate azonnal hátrafordult, hogy mégis mit feleljen. Arra számítottam, hogy bosszúból mindent Kirby orra alá dörgöl, de ismét úriemberként viselkedett.

- Nem hinném, hogy rád tartozna. – mondta hűvösen.

- Nem baj, már én is felpróbáltam. – nevetett gúnyosan.

- Miiii? – visítottam. Úgy beszél rólam, mint valami egy éjszakás kalandról.

- Természetesen csak vicceltem. – visszakozott. Úgy forrt bennem a düh, legszívesebben most azonnal agyon csaptam volna, de egyrészt azzal alátámasztottam volna a mondatának igazságát, másrészt meg ő vezeti az autót. A rendőrségen egymástól jó messze ültünk le. Engem behívtak vallomást tenni az Angliában történtekről és kb. 2 órás vallatás után kiengedtek. Mikor kiértem nem találtam sehol egyik fiút sem. Odamentem az egyik őrhöz és utánuk érdeklődtem.

- Letartóztattuk őket.

- Hogy mit csináltak? – hüledeztem

- Összeverekedtek. A ma éjszakát bent tartják.

- Hát ez remek. Nem vinne haza valaki? – dühöngtem. Az őr készségesen keresett egy rendőrt, aki elvitt. Anyáék persze kint voltak az ajtóban, mert a rendőrségtől hazatelefonáltak, így kénytelen voltam nekik mindent elmesélni. Persze totál kiakadtak, úgyhogy az 3 hetes szobafogságon meg sem lepődtem. Az osztálykirándulásra elmehetek, mert már befizettük, de a tanárok rám lesznek állítva. Azt hiszem Kirbynek megbocsátottak, de ez már mindegy. Másnap reggel a telefonunk keltett. A rendőrségről hívtak, hogy sikeres volt a rajtaütés, az a szemét meghalt. El sem tudom mondani, mekkora kő esett le a szívemről. Már csak a hétvégi osztálykirándulást kell túlélnem aztán nyári szünet. Kb. 1 hónapot New Yorkban töltök majd a csajoknál. Jó lesz elszabadulni innen és itt hagyni ezt a sok barmot.

Nate meglátogatott reggel és hát, mikor megláttam képtelen voltam megállni a röhögést. A szemöldöke felszakadt és a szája is berepedt.

- Gratulálok. – élcelődtem. Elmondanád mi történt?

- Ismered Kirbyt, egy állat és nem igazán tetszett neki, amit nálunk látott.

- És milyen volt az éjszaka a hűvösön?

- Borzasztó, alig aludtam.

- Szegénykém.

- Köszi. Ezért kérek 1 fájdalomdíjat.

- Mit szeretnél? – nevettem, mert olyan édesen festett. Ő a karjaival magához húzott és várta, hogy megcsókoljam. A csókot anyáék szakították félbe.

- Istenem Nate mi történt az arcoddal?

- Elestem. – felelte, mire kitört belőlünk a nevetés. Nate ott maradt nálunk ebédre én pedig elégedetten figyeltem, milyen jól kijön apával és anyával.

- Jártok? – kérdezte apa, amint Nate kitette a lábát az ajtón.

- Nem tudom. – feleltem némi gondolkodás után. - Kedvelem őt.

- Kislányom, jó lenne ha már eldöntenéd, mert az nem normális, hogy minden héten más fiú ebédel nálunk. Joshua is ebéddel kezdte, aztán Kirby már itt is lakott. Natehez hozzá is mész? – gúnyolódott apa.

- Ugyan szívem, még gyerek. Had ismerkedjen. – védett meg anya

- Ne aggódj apa, dönteni fogok, nem is olyan sokára.

Boldog karácsonyt!

Sziasztok! Szeretnék békés, boldog karácsonyt kívánni minden olvasómnak! Köszönöm nektek, hogy olvassátok a blogomat és ígérem, hogy azért az ünnepek alatt is hozok részt. Sok puszi nektek! :) <3

49. Válassz!Ő vagy én?

Annyira ideges voltam, a kezem remegett és a sírógörcs kerülgetett. Legszívesebben visszamentem volna és lekevertem volna neki egy hatalmasat. De már nem akartam őt látni, nem akartam beszélni vele sem tudni a létezéséről. Már nem vágyom bosszúra, már semmire, ami vele kapcsolatos. Azt akarom, hogy takarodjon az életemből és soha többé ne ártson nekem. Mindent összevetve sokkal de sokkal több rosszat köszönhetek neki, mint jó pillanatot. Vak voltam és naiv, azt hittem, hogy lehet közös jövőnk, de ráébredtem, hogy a mi útjaink teljesen más irányba tartanak. Úgy döntöttem tovább lépek, magam mögött hagyom őt, a múltat és próbálok boldog lenni valaki más oldalán. Aznap este Nate áthívott magához. Izgatott voltam, mert most hogy szabad vagyok, bármi megtörténhet. Felkötöttem a hajam, majd kerestem valami laza ruhát. Egy rojtos sötétkék farmer mellett döntöttem és hozzá egy fekete mintás pamut pólót. Belebújtam a converse tornacipőmbe és felvettem a kabátom. Nate szeme felcsillant, mikor megpillantott az ajtóban. A szülei osztálytalálkozón vannak, a kishúga pedig az egyik barátnőjénél alszik.

- Mit szeretnél csinálni, mihez lenne kedved? – vette el a kabátomat.

- Nem is tudom. A lényeg, hogy veled lehetek. – mosolyodtam el és beljebb léptem a lakásba. Leültem a kanapéra, Nate pedig a zene lejátszóhoz lépett és betett egy CD-t, amiről szép lassú számok szóltak. Meggyújtott párat az asztalon lévő gyertyák közül majd kisurrant a konyhába. Mikor visszatért, kezében egy üveg bor volt és 2 pohár. Letelepedett mellém a kanapén és kinyitotta az üveget. Lassan félig töltötte mindkettőnk poharát és koccintásra emelte.

- Mire? – kérdeztem

- A szépségedre. – felelte halkan. Mélyen a szemembe nézett, szinte megbabonázott a tekintetével. Még levegőt is elfelejtettem venni. Kezével az arcom felé nyúlt és megsimogatta a bőröm. Jó érzés volt, gyengéd és bizsergető. Óvatosan felém hajolt és egy lágy csókot nyomott az ajkamra. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy megcsókolja a nyakam. Biztonságban éreztem magam és nem éreztem fájdalmat. Nyugodt voltam és boldog, pontosan erre vágytam. Finoman belekapaszkodtam a vállába és hagytam, hogy sodorjon az ár. Szerettem őt, határozotton. Sokkal többet éreztem iránta, mint barátság, de nem szerelem volt ez. Sokkal különlegesebb, egy elmondhatatlan érzés.

- Én, én nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. – húzódtam el egy kicsit

- Nem kívánsz? – kérdezte csalódottan

- Ugyan, nem erről van szó, csak nem akarlak becsapni, fogalmam sincs mit érzek irántad és mit akarok tőled.

- Nem is várom el, hogy tudd. De miért ne érezhetné jól magát két barát egymással? Annyi időt kapsz, amennyit csak akarsz. De addig engedd, hogy szeresselek. – felelte majd lekapta magáról a pólóját. Ismét csókolózni kezdtünk majd hamar lekerült rólam is a ruha, aztán, ahogy nálam lenni szokott beütött a balszerencse. Kopogtak. Aztán csengettek, majd mi több verték az ajtót. Nate rám terített egy plédet és az ajtóhoz sietett.

- Jövök már nyugi. – szólt vissza és kinyitotta az ajtót.

- Vanessát keresem. – hallottam egy férfi hangot. Óvatosan kikukucskáltam a kanapé felett és Kirbyt pillantottam meg.

- Mit akarsz tőle?

- Az nem a te dolgod. Szólj neki, hogy azonnal jöjjön ide vagy bemegyek és megkeresem magam.

- Tűnj el innen! – mondta Nate mire Kirby befurakodott az ajtón. Azonnal meglátott és azt hiszem sokkot kapott, amint egy szál bugyiban és melltartóban ültem egy másik fiú kanapáján.

- Mi a franc? – tört ki belőle végül. Azonnal öltözz fel, velem jössz.

- Nem megyek sehova.

- Most van a razzia.  Hívtak a rendőrségtől, ma leszámolnak azzal a szeméttel. Velem kell jönnöd.

- Én, nem is tudom. Nem hiszem, hogy dolgom van ott.

- Vallomást kell tenned, igyekezz. – parancsolt rám, mire én rögtön felöltöztem. Nate arán tisztán látszott a düh és a szomorúság. Az ajtó felé mentem, majd még egyszer hátrapillantottam rá.

- Ha kimész azon az ajtón, többet ne keress. – mondta ingerülten Nate. Forgott velem a világ, nem tudtam mi tévő legyek. A fejem forgattam, hol Kirbyre néztem, hol Nate arcát lestem. Aztán tettem egy lépést az egyik irányba.

48. Kellesz nekem...

- Vanessa. Merre vagy? – kiáltotta valaki s pillanatokon belül ott termett mellettem.

- Hazugság. Minden. – hüppögtem

- Tudom. Egy szót sem hittem el belőle. – ölelt magához az egyetlen ember, akire bármikor számíthattam Nate.

- Miért csinálták ezt velem?

- Fogalmam sincs Kirby, miért volt ekkora szemét.

- Kirby.?

- Igen, állítólag ő kérte meg Lorenát, hogy szúrjon ki veled, ő pedig megtudta, hogy Barbie az ősellenséged és innentől már láttuk az eseményeket. De te tudod, hogy miért tett ilyet Kirby?

- Nem akarok erről beszélni. Csak haza akarok jutni. Elvinnél?

Nate tüneményes volt, egész úton hülyeségeket beszélt, hogy elterelje a figyelmem a történtekről. Éreztem, hogy mennyire szeret és hogy jobban kellek neki, mint a levegő, de most túl zaklatott voltam ahhoz, hogy én is kedves legyek vele.

- Kicsim. Te már itthon? – nyitott ajtót anya, mivel a kulcsomat nem vittem magammal. Mikor megpillantotta könnyes arcomat, rögtön átölelt és vigasztalt. Aznap este képtelen voltam megszólalni és abbahagyni a sírást. Bedugott az ágyba és megvárta míg álomba sírom magam. Másnap reggel persze nem úszhattam meg a beszámolót.

- Nos, röviden tömören összefoglalva, Kirby megkérte Lorenát, hogy tegyen tönkre, mire az iderángatta Barbiet, aki az egész suli előtt lejáratott, mindenféle hazugságokat mondott és nevetségessé tett.

- Úristen. Annyira sajnálom. Úgy látszik, Barbie akkor se szállna le rólad, ha az Antarktisz -ra költöznél. Figyelj, a barátid biztosan nem hittek a neki, a többiek meg mit számítanak? Egy-két hét van hátra a suliból, és minden csoda három napig tart. Addig meghúzod magad a nyár alatt pedig szépen mindenki elfelejt mindent.

- Gondolod?

- Hát persze.

- De a jövő héten lesz az osztálykirándulás. De mégis, hogy menjek el így?

- Nem bujkálhatsz örökre. Ha azt látják, hogy megfutamodsz azt fogják hinni, hogy minden igaz abból amit tegnap este hallottak és ezért nem mersz szembeszállni velük.

- Köszi anyu. – öleltem át

Az egész hétvége szörnyen telt. Már nem fakadtam sírva minden percben, de eléggé rátette a bálon történt a bélyegét a hétvégémre. Szerencsére Amanda és Jess eljött meglátogatni és biztosítottak arról, hogy ők sem hitték el Barbie hazugságait, sőt nem csak ők, de az iskola nagy része sem. Ettől kezdtem magam jobban érezni, de azon a tényen akkor sem változtatott, hogy Kirby találta ki az egészet. Hogy tehetett ilyet velem? Persze, tudtam, hogy haragszik rám, de azt hittem attól még fontos vagyok neki és sosem lenne képes ilyesmire. Szörnyen csalódott voltam és dühös. Ám egy haszna mégis csak volt ennek a balhénak. Egy SMS, amit alig pár perce kaptam.

Ne haragudj a bál miatt és, hogy csak úgy hagytam, hogy Lorena elrángasson. Amit művelt veled az igazán aljas dolog volt, és egy cseppet se aggódj, én tudom, hogy te nem vagy olyan, mint amilyennek az a lány elmondott. Lorenával végleg lezártam a dolgokat és szeretném, ha találkoznánk valamikor. Joshua

Nem haboztam válaszolni neki.

Sajnálom, hogy te csak most jöttél, rá milyen ember is valójában, de örülök, hogy nem sikerült megvezetnie. Szívesen találkoznék veled.Vani J

És ő sem…

Mit szólnál, ha pár óra múlva elrabolnálak? J.

Azt, hogy a világ végére is elmegyek veled. Na jó ez egy kicsit erős lenne,még ha igaz is… :D

Várlak.

Azonnal felugrottam, és letusoltam, hajat mostam, majd beszárítottam. Az egész ruhásszekrényemet kipakoltam, hogy a legmegfelelőbb ruhát vegyem fel, attól függetlenül, hogy fogalmam sincs, mit fogunk csinálni. Elsőként egy rövidgatyát választottam, de aztán eszembe jutott, hogy tegnap a parton olyan szép volt, talán rávehetném Joshuát, hogy menjünk oda. Áh mégsem. Mi van akkor, ha ő már eldöntötte, hogy hová megyünk, biztos rosszul esne neki, ha én megvariálnám a terveit. Végül egy sötétebb farmer térdgatya és egy fehér ezüst mintázatú topp mellett döntöttem, szerencsére ezüst színű sarum is volt hozzá. Még gyorsan összekötöttem a hajam, s Joshua már dudált is az autójából.

- Wow. Jól nézel ki, de jobb lesz, ha átöltözöl. – mondta miközben puszit nyomott az arcomra

- Miért? Hová megyünk? – néztem meglepetten

- Hát arra gondoltam, hogy elmehetnénk a partra.

- Ez szuper. Azonnal jövök. – Visszarohantam a házba és felvettem az arany csillogós bikinimet és visszarohantam a kocsihoz.

- Akkor indulás.

A strand zsúfolva volt, a nagy hőség kicsalogatta az embereket a partra. Joshua leterített egy plédet több percnyi keresgélés után és levetkőzött. Sajnos már rajta volt a kék, fehér virágos fürdőnadrágja, ezért már csak a pólótól kellett megszabadulnia. Amint ledobta magáról, felém nyújtotta a kezét.

- Bemegyünk a vízbe? Meg sem várta a választ, megragadta a kezem és magával húzott. A tenger csodás volt. Mióta itt vagyok most fürdök benne először. Gyönyörű kék és tiszta, a hőmérséklete is kellemes. nem szívesen találkoztam volna senkivel az iskolából a szombati események után. Féltem a holnaptól, de képtelen voltam tovább aggódni a világ legédesebb sráca mellett. Abban az egyben reménykedtem, hogy felbukkan Kirby és látja, amint Joshuával úszkálok. Fájdalmat akartam neki okozni, legalább akkorát, mint amilyet ő okozott nekem. Azt akartam, hogy szenvedjen, hogy olyan aprónak érezze magát, mint egy utolsó kis porszem és le akartam törni, azokat a hatalmas szarvait, amiktől úgy érzi, hogy mindenkinél szebb és jobb. De ez nem sikerült. Már több órája itt voltam ketten Joshuával ám Kirbynek nyoma sem volt. Biztos Lorenával van és azon élvezkednek, hogy milyen jól sikerült a kis tervük. Istenem a gondolattól is rosszul vagyok. Joshua egész nap rendkívül figyelmes volt és a tegnapról semmit sem emlegetett fel. Sokat fürödtünk és napoztunk. Hazafelé ettünk egy fagyit és leültünk egy padra.

- Jól éreztem magam. – mondta

- Én is. Köszönöm, hogy veled tölthettem ezt a napot.

- Remélem nem az utolsó volt. – mosolygott majd hazafelé vettük az irányt. – Mikor a házunk elé értünk, mindketten felszülten méregettük a másikat. Bár imádtam, ahogy csókol, most mégsem akartam. New Yorkban még én voltam a legvisszafogottabb lány, most pedig úgy érzem magam, mint egy darab rongy, akibe bárki beletörölheti a lábát. Először ott volt Joshua, aztán csókolóztam Nate-tel, majd összejöttem Kirbyvel. Bármit is éreztem Kirby iránt, már elmúlt. Egyszerűen kiölt belőlem minden érzelmet. Nem őt hibáztatom, hisz kutyából sosem lesz szalonna, sokkal inkább magamat, amiért ilyen naiv voltam. Végül megszakítottam a kínos csendet és nyomtam egy puszit Joshua arcára ismét megköszöntem ezt a csodaszép napot, mire ő halkan a fülembe súgta, hogy kellek neki. Én csak elmosolyodtam, mert zavarba hozott. Egy kicsit csalódottnak tűnt, de aztán ő is belátta, hogy jobb, ha nem kapkodjuk el a dolgokat. A nap kiszívta minden energiámat, ezért nem esett nehezemre álomba merülni.  Másnap reggel, vonakodva lépkedtem fel az iskola lépcsőin. Nem volt olyan rossz a helyzet, mint amire számítottam. A legtöbben sajnálkozóan mosolyogtam, vagy biccentettek. Pár srác röhögött csak, mikor elhaladtam mellettük, ám tudomást sem vettem róluk. Amanda és Jessica tündériek voltak. Egész nap kísérgettek mindenhova, hogyha esetleg valaki rajtam akarná köszörülni a nyelvét megvédhessenek.

- Találkoztál már vele? – kérdezte Jess

- Kivel?

- Hát Kirbyvel.

- Szerencsére nem. Nem is akarom látni azt a férget.

- Hát akkor ne fordulj hátra. – mire kimondta már láttam is, amint felénk sétál két másik barátjával. Haja felzselézve, szűk világosszürke pólót viselt, fekete térdnadrággal. Arcán semmi gúny, mint ahogy vártam. Sokkal inkább ijedt és értetlen. Mikor odaértek mellénk beszédre nyitotta száját, de mielőtt elkezdhette volna megszólaltam.

- Ne szólj hozzám.

- De- kezdte volna, de nem hagytam, hogy elmondhassa. Felpattantam a padról és elsétáltam. Egész héten kerültem, és a legkevésbé sem vártam a hétvégi osztálykirándulást, ahol léptem nyomon ott lesz körülöttem.

Kirby szemszög:

- Mi folyik itt? Én miért nem értek egy szót sem?

- Te utolsó szemétláda. – lépett dühödten felém Jessica.

- Azt hiszi, a te műved, ami a bálon történt. De ugye nem Kirby? Ennyire nem ismerhettelek félre. – magyarázta Amanda. – Az agyamban rögtön millió gondolat cikázott. Fogalmam sem volt honnan szedte ezt a baromságot, de kapóra jöhet. Ha azt hiszi én tettem, legalább örökre megutál és elfelejtjük egymást. Végül is ez kevés ár volt, azért, hogy elvetette a gyerekünket.

- De én voltam. Mert megérdemelte.

- Na de Kirby! Mégis milyen szörnyű bűnt követett el?

- Megölte a vérem. – dühöngtem

- Mégis miről beszélsz? Nem értelek.

- Hogy mit csináltam te elmebeteg? – támadt rám Vanessa, aki úgy tűnik még sem ment hallótávolságon kivülre.

- Csajok, magunkra hagynátok? – néztem kérlelően Jessékre, mire ők vonakodva bár, de odébbálltak.

- Mi a francról beszélsz?

- Arról, hogy képes voltál elvetetni a gyerekünket.

- Hát te nem vagy magadnál. Soha nem tettem volna ilyet, akkor sem ha valóban terhes lettem volna.

- Úgy érted nem is?

- Úgy. Csináltattam tesztet.

- De akkor a telefonban miért mondtál olyanokat, hogy nem volt más választásod stb?

- Annak semmi köze nem volt gyerekhez. Rád értettem és a szakításunkra, hiszen anyáék hallani sem akarnak rólad. De te? Te mégis mivel tudod megmagyarázni azt, amit tettél? Örök életemben gyűlölni foglak és megvetni.

- Én… nem csináltam semmit nem én voltam.

- Úristen, még hazudsz is? Undorító vagy, cseszd meg magad. – üvöltötte majd elviharzott.

- Ki kell derítenem, hogy kinek az ötlete volt ez, mert bizonyíték nélkül nem fog hinni nekem márpedig ha igaz, hogy nem vetette el a babát, akkor vissza kell őt szereznem…kellesz nekem Vanessa.

47. Ringyónak kikiáltva

Kirby szemszöge

2 héttel később…

Már lassan több, mint két hete nem láttam őt és nem is hallottam felőle. Most, hogy már nem vagyunk szomszédok és iskolába sem igen jártam, lehetetlen volt, hogy összefussunk, hívni pedig nem hívhattam. De már annyira rosszul éreztem magam, hogy úgy döntöttem, bemászom az ablakán. A házuk előtt óvatosan lopakodtam, de aztán megkönnyebbültem, mikor észrevettem, hogy nincs itthon a kocsijuk, így biztosra vettem, hogy elmentek valahová. De azért a biztonság kedvéért mégiscsak az ereszcsatornát választottam. Az ablaka résnyire nyitva volt, így könnyen bejuthattam…volna, de aztán megpillantottam őt és azt, hogy telefonál.

- Jaj, lányok nem kell ebből ekkora ügyet csinálni. A lényeg, hogy már nem vagyok terhes. Nem volt más választásom.  – hallottam a hangját.

Szinte megmerevedtem ennek a szónak a hallatán. Elvetette? Képes volt abortuszra menni, úgy, hogy meg sem beszélte velem? Megölte a gyerekemet. Istenem, én ezt képtelen vagyok elhinni. Azonnal lemásztam az ereszről és pár percig csak tétlenül álltam a házuk előtt. A pillantásom hirtelen a leégett házunkra tévedt, és a szívem egyre inkább összeszorult. Minden rossz okozója ő. Teljesen felforgatta az egész életemet. Annyira gyűlöltem, soha többé nem akartam őt látni. Elhatároztam, hogy, amint elkapják azt a szemétládát, visszamegyek Angliába. Jobb lesz így.

Vanessa szemszöge:

Ma este bál, és a partnerem nem más, mint Nate. Persze Joshua is meghívott, de tudomásul vette, hogy már megígértem Natenek, de azt mindenesetre megbeszéltük, hogy ettől függetlenül vele is szívesen táncolok az este. A ruhámról szerencsére már időben gondoskodtam, így nem kellett azon aggódnom, hogy mit vegyek fel.

- Olyan gyönyörű vagy- mondta apa, mikor leértem a lépcsőről. Anya végigsimított rózsaszín szaténruhámon majd beletűzött még egy gyöngyöt a begöndörített hajamba. Mire felvettem a cipőmet Nate már az ajtót kopogtatta.

- Oh. Hihetetlen, hogy milyen szép vagy. – mondta halkan

- Köszönöm. Hozom a táskám és indulhatunk. Pár perc múlva már Nate autójában ültünk, aki feltűnően szótlan volt.

- Baj van? Nincs kedved menni? - faggattam

- Nem. Szó sincs ilyenről. Csak még mindig nem tértem magamhoz. - mondta miközben végig nézett rajtam

- Jaj Nate. Ne butáskodj. Különben te is jól nézel ki. Jól áll neked az öltöny.

- A következő pillanatban már befordultunk a kocsibejáróra, a tornaterem elé. Az épület a szivárvány színeiben úszott a rengeteg hangulatvilágítástól. A zene üvöltött és a terem csordultig tele volt az iskola diákjaival és azoknak kísérőivel. A terem végében volt felállítva a színpad, melyen 2 mikrofon adott lehetőséget a beszédek kihangosítására. Mögötte épp a helyi legmenőbb banda játszott. Mindenki mesésen nézett ki. Amanda türkizkék ruhája csodásan illett kék szeméhez, Jess levendula kisestélyije finoman kiemelte alakját. A bál már vagy 2 órája tartott, de sem Joshuát sem Kirbyt nem láttam sehol sőt az ő kis pincsijüket Lorenát sem, pedig azt hittem egész este a színpadon fogja rázni magát. A sok táncolástól már rettenetesen fájt a lábam és vágytam egy kis friss levegőre. Nate-t nem akartam elvonni a barátaitól, ezért egyedül indultam el a büféasztalhoz, hogy kérjek egy pohár vizet, amit majd kint megihatok. Az asztalnál ácsorogtam s egyszer csak valaki megérintette a vállam.

- Na? Jó a buli? – kérdezte a kezét még mindig vállamon pihentető Joshua

- Szia. Aha. Klassz.

- Eltűntél- mondta kurtán

- Én? Te nem voltál a héten iskolában – néztem rá zavarodottan

- Igen, de azért hívhattál volna. – mormogta. De mindegy. Jössz táncolni?

- Igazából épp levegőzni akartam.

- Akkor elkísérlek. - de amint kimondta Lorena már Joshua karját rángatta és eltűntek a szemem elől.

- Csúcs. – dörmögtem. Fogtam magam és elindultam a kijárat felé. Páran ácsorogtak még az épület előtt, de egyiket sem ismertem annyira, hogy csatlakozzam hozzájuk, ezért egyedül ácsorogtam és élveztem, ahogy a szellő kicsit enyhít a hőségen. Miután kikortyolgattam a vizemet, elindultam befele. Rögtön feltűnt, hogy nem szól a zene és az emberek is hallgatnak. Besiettem a terembe s ekkor vettem észre, hogy mire figyelnek a többiek. Egy lány állt a színpadon Lorena mellett. Amint észrevettek rám irányították a fényszórót és nevetésben törtek ki.

- És végre itt van a mi kis Vanessánk. Jól megvárattál minket, már majdnem elkezdtük nélküled. – visította az, az ember, ha annak lehet nevezni, akinek a hangját sosem fogom elfelejteni. Barbie volt az, aki ott állt ujjal mutogatva rám. Mivel a bálozóknak fogalmuk sem volt arról, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki, felköveteltek a színpadra.

- Tudjátok, Vanessa volt a régi iskolánk üdvöskéje. Mindenki odavolt az angyali álarcáért. Nagy kár, hogy ez mind csak kamu. Az igazság az, hogy ő a legnagyobb ribanc a világon. Elvette a szerelmemet és megalázott az egész suli előtt. Hazugságokat terjesztett rólam és még a ruháimat is ellopta. Mikor mindez kiderült, kiutálták az iskolánkból és ezért van itt köztetek, nem azért mert a szülei ide akartak költözni. Tehát ne higgyetek neki, velejéig romlott. És, hogy mindezt bizonyítsam, itt egy kép róla. – majd kb. 100 db fénymásolatot dobott az emberek közé, amin én a Kirby- félbe bulin lenge öltözetben lejtek. Éreztem, ahogy a rólam elhordott sok ócska hazugság hatására potyogni kezdtek a könnyeim. Ahelyett, hogy megvédtem volna magam, kirohantam a teremből. Addig futottam ameddig csak a lábaim bírták. A parton muszáj volt megállnom, hogy pihenjek és a cipőm sarka is teljesen tönkrement a rohanástól. A könnyektől elmosódott a sminken a hajamat pedig szétzilálta a szél.

46. Esküvő lefújva

- Igen, örömmel. – feleltem majd a nyakába ugrottam, ő össze-vissza puszilgatott örömében.

- Most, pedig tűnjünk el innen. – taposott a gázba. Utunk egyenesen a reptérre vezetett, alig vártunk, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt a hátborzongató helyet. Mikor leszállt a gépünk, anyák már a bejáratnál toporogtak. Hazafele végig faggattak minket, nekünk pedig figyelni kellett arra, nehogy elszóljuk magunkat.

- Én bemegyek a rendőrsége, el kell mondanom mi történt. Sietek, addig is vigyázz magadra. – nyomott csókot a számra. Én felmentem a szobámba és elkezdtem kipakolni a bőröndömet. Kopogtak.

- Szia törpilla. – örült meg nekem Nate.

- Szia. – öleltem át gyorsan. Olyan jó volt végre vele lenni, rettenetesen hiányzott ebben a 10 napban. Végre érezhettem az illatát, a kedvességét és szeretetét, és ami ennél is fontosabb a biztonságot, amit nyújtani tudott.

- Hiányoztál. – szorítottam még mindig.

- Héé, óvatosan összetöröd a rózsákat. – nevetett és előhúzott a háta mögül egy hatalmas csokrot.

- Jaj, ez meseszép. De igazán nem kellett volna.

- Szerettem volna, ha tudod, mennyit gondoltam rád. Soha többé ne tűnj el ilyen hosszú időre, mert nem bírom nélküled.

- Nem fogok. – mosolyogtam, és éreztem, hogy valami mardos belül. Mintha bántam volna, hogy igent mondtam Kirbynek, talán elhamarkodott döntés volt.

- Mi a baj? – kérdezte, elkomorodó arcomat látván

- Semmi, inkább mesélj mi volt, amíg távol voltam. – fogtam meg a kezét és leültettem magam mellé az ágyra.

- Figyelj csak, szerettem volna valamit kérdezni. – sütötte le a szemét

- Bökd ki.

- Nemsokára lesz a végzősök bálja a suliban. Azt akarom kérdezni, hogy esetleg lennél-e a partnerem az estére? – Rettenetesen féltem ettől a kérdéstől, hiszen fogalmam sincs mit válaszolhatnék. De olyan aranyos és most olyan békés a lelkem képtelen lennék pont őt megbántani. Különben is Kirby sem akarja, hogy tudjanak rólunk.

- Szívesen. – feleltem végül.

- Remek. – ölelt meg. Most pedig te mesélj, milyen volt Európa?

- Szia kicsim. Megjöttem. – lépett be a szobába. Szerencsére Nate még időben elment, így nem futottak össze.

- És mit intéztél?

- Jó híreim vannak. Azt mondták, hogy megtalálták a banda búvóhelyét, már csak annyi kell, hogy megtervezzék a támadást és végre vége lesz ennek a pokolnak.

- Ez csodálatos. – ugrottam a karjai közé

- Ennek örömére, nem kell többé titkolnunk a kapcsolatunkat. Mehetünk együtt a bálra.

- Öh, ez remek. – tettettem a lelkesedést. – Fogalmam sem volt, hogy ebből, hogyan fogok kimászni.

- Kislányom! – hallottam anya kiálltását. Azonnal lefutottunk a nappaliba, mert féltünk, hogy a rosszfiúk jöttek látogatóba.

- Igen anya?

- Terhes vagy? – sírt

- Tessék? – hebegtem.

- Ez több a soknál Vanessa. Amióta idejöttünk csak a baj van veled. Mintha nem is önmagad lennél. Pasizol, iszol, hazudozol, eltűnsz, és szexelsz?

- De anya, kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam.

- Nincs ezen mit magyarázni. – szólt közbe apa. Minden baj okozója ez a fiú. – mutatott Kirbyre- de ezen könnyen segíthetünk. Fiam, anyádat kiengedték a kórházból, a mamádnál lakik és neked is vele kell menned és elfelejteni egy életre a lányomat.

- Ezt nem tehetitek. – üvöltöttem.

- De igen, a gyerekről pedig ne is álmodozz, nem tarthatod meg. – sírt egyre keservesebben anya. – Kirby szép lassan elengedte a kezem és az ajtó fele sétált.

- Meg fogom oldani, bízz bennem. – súgtam neki. Ő csak lemondóan bólintott és kisétált az ajtón. De, ahogy a dolog állt, az egész életemből távozott...

45. Leszel a feleségem?

- Istenem. – ejtettem ki a kezemből a bögrét. Nem védekeztünk. – dadogtam idegesen. A bögre csörömpölésére Kirby azonnal kiugrott az ágyból. Mint valami tébolyult leugrott a földre. Vacogott. Most először láttam félni. Az ijedtség rajtam is átfutott, mozdulni sem bírtam.

- Kicsim, nincs semmi baj. Csak leejtettem a bögrét. – próbáltam nyugtatni. Mikor ismét beindult a vérkeringésem, odasiettem hozzá és szorosan magamhoz öleltem. Sírt.

- Rosszat álmodtam. – magyarázta. Gyűlöltem őt így látni, nem sok kellett, ahhoz, hogy én is elpityeredjem. Nem szólhatok most neki a félelmemről. Nem tudná feldolgozni. A kemény és erős külső mögött, még is csak egy gyermeki szív lakozik. Hiszen 18 éves. Még nem kéne átélnie ilyeneket.

- Annyira sajnálom, hogy belerángattalak ebbe. Önző dolog volt tőlem, csak azért elhozni ide, mert nem akartam egyedül jönni. Bele sem gondoltam a következményekbe.

- Ne vádold magad. Azért vagyok itt, mert itt akarok lenni, melletted a helyem. Tudom, őrültség, hiszen nem is emlékszem rád, csak pár napja „ismerlek”, de soha nem szerettem még senkit ennyire.

- Én is szeretlek, el sem hinnéd mennyire.

- Figyelj, el akartam hallgatni, de képtelen vagyok magamban tartani, annyira ideges vagyok.

- Mi a baj?

- Tegnap, mi tegnap este nem… nem használtunk semmit. – sütöttem le a szemem.

- Ó. – nyögte.

- Ó? Ennyi? – furcsálltam

- Hát mit mondhatnék? Nem biztos, hogy terhes leszel. Egy csomó pár évekig próbálkozik, mire összejön nekik.

- Remélem, igazad van, mert ez most nagyon nem hiányzik. De ha mégis, van rá megoldás.

- Mi féle megoldásról beszélsz? – engedte el a kezem. Elvetetnéd? – ráncolta homlokát.

- Miért, te talán nem? 18 évesek vagyunk, egy katasztrófa közepén, még se diplománk, se pénzünk. A reális döntés az lenne.

- Hallani sem akarok erről még egyszer. Ha gyerekünk lesz, megtartjuk.

- Erről ráérünk akkor vitatkozni, ha már biztos lesz. – zártam le a vitát, mire ő dühösen felállt.

- Hová mész? – fogtam volna meg a kezét, de ő elrántotta.

- Zuhanyozni. Aztán indulunk arra a hülye előadásra.

Németország után Franciaországban töltöttünk pár napot. A hangulat néha fagyos volt, ami érthető volt a stressz miatt, máskor meg úgy voltunk, mint a házasok. Jártunk Magyarországon és Ausztriában is. Rengeteg hasznos dolgot tanultam, ami a reklámtervezést illeti, rendkívül megérte ideutazni. Az utolsó napon Angliába utaztunk. Délelőtt részt vettünk egy búcsú előadáson, a délutánt pedig arra használtuk fel, amire akartuk. A gépünk este 6kor indult csak.

- Vigyél el oda, ahol laktatok.

- Hogyan? Gyalog? Kb 1 órányira van innen autóval.

- Béreljünk egy kocsit.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Túl sok fájdalmas emlék jönne elő.

- Megértem. De talán most pont erre van szükséged. Menjünk el, kérlek. – Ő nagy nehezen belegyezett. A közeli autókölcsönzőben béreltünk egy kocsit, azzal utaztunk a kis városba, ahol lakott. A házuk egy kedves kis családi ház volt, nem látszott rajta, hogy nem lakik itt senki.

- Nagyon szép. Él itt valaki?

- Igen, ki van adva, addig, amíg… - nyelt egy nagyot

- Amíg vissza nem jöttök. – Ő csak bólintott. Gyűlöltem arra gondolni, hogy visszajönnek ide.

- Talán mégis csak rossz ötlet volt idejönni. – érttettem egyet végül. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, mert nem akartam nehezíteni a dolgát, de képtelen voltam erősnek mutatni magamnak.

- Ne sírj, kérlek. Még felesleges előre aggódni. Lehet, hogy meg sem élem a költözést.

- Ilyet még viccből se mondj. El fogják kapni azt a szemetet.

- Örülök, hogy legalább az egyikőnk optimista.

- Inkább menjünk, ez a hely rossz hatással van rád. – fordultam a kocsi irányába. Azt hiszem elhamarkodtam ezt a minden rendben lesz dolgot. Velem szemben, egy öltönyös, rosszalló tekintetű férfi állt. Kirby arcán nem látszott idegesség, de ez engem nem nyugtatott meg. – Ő az? – kérdeztem halkan tőle.

- Nem. Ő az embere, Tom. Örülök, hogy látlak. – fordult hozzá.

- Én kevésbé fiam. – Mi a farncot kerestek itt? Te is tudod, hogy ha most más talált volna rátok, már ne élnétek.

- Tudom. Tom, ő a barátnőm, Vanessa.

- Igazán elragadó. – csókolt nekem kezet

- Nem igazán értem, hogy mi a franc van itt. Ő a jófiú vagy mi? – dühöngtem

- Igen, így is mondhatjuk. – nevetett Tom.

- Csodás. Akkor maga hagyni fogja, hogy elmenjünk épségben ugye?

- Nem tehetem. Akkor engem is megölnének.

- Tom, kérlek, Vanessat engedd el, nem tud semmiről, csak azt meséltem neki, hogy bajban vagyok. Őt engedd elmenni. Kérlek. Én veled megyek.

- Nem, nem mész te sehova nélkülem. – tiltakoztam

- Ne vitatkozz velem. Nem fogom hagyni, hogy ti is bajba kerüljetek.

- Ti? – kérdeztem vissza meglepetten

- Te és a gyerekünk. – simított végig a hasamon.

- Már pedig kedves Tom, igenis tudok mindenről. Tudok a drog csempészésről, úgyhogy ha őt viszi engem is vigyen.

- Istenem, mindjárt elsírom magam, olyan meghatóak vagytok. – gúnyolódott a banda tag. De sajnálom fiatalok, nem tehetek kivételt. Kirby, te élve kellessz nekünk, viszont a kis barátnőddel végeznem kell. – mondta szigorúan, majd rám tartotta a pisztolyát. Annyira féltem ,hogy mozdulni sem tudtam.

- Neee! . – kiabált Kirby, majd ellökött. Nagyon bevertem a fejem, fogalmam sem volt mi történik. Annyit hallottam csak, hogy a fegyver elsült. Ijedten keltem fel a földről és néztem, ahogy verekednek. Sosem hittem volna, hogy Kirby ilyen jól verekszik, de biztos kiképezték. Egy hirtelen mozdulattal a földre terítette a fickót, és fejbe verte a pisztollyal. Odafutott hozzám és magához ölelt.

- Te vérzel! – kiáltottam fel, mikor megláttam, hogy csurom vér a karja.

- Nem érdekes, el kell tűnnünk innen. – rohantunk a kocsihoz.

- Legyél a feleségem. – lihegett a kocsiban

- Tessék? – kérdeztem vissza, mert nem akartam hinni a fülemnek.

- Gyere hozzám. Ha túléljük azért, mert veled akarom leélni a életem, és a gyerekünkkel, ha pedig nem úszom meg, azt akarom, hogy valami össze kössön minket. Szóval, mit mondasz? Leszel a feleségem?

44. Erotika a köbön

Olyan fáradtság tört mindkettőnkre, hogy szinte lehajtottam a fejem és már el is nyomott az álom. Másnap reggel kipihenten és nyugodtan ébredtem. Olyan jó érzés volt arra kelni, hogy ott fekszik mellettem. Gyengéd puszit nyomtam a szájára, amivel felébresztettem. Azonnal az ölébe kapott és halálra puszilgatott. Egész nap szerelmes szavakat súgtunk egymás fülébe én pedig úgy éreztem magam mintha a mennyországban járnék.

- Kicsim. – szólt ki a fürdőből. – Hoznál egy törölközőt? – kérdezte, majd kinyitottam a szekrényt egy törölközőért nyúlva. Benyitottam a fürdőbe és mosolyra húzódott a szám. Ott állt előttem meztelenül csurom vizesen. Mondanom se kell, a szívem vadul vert és úgy vágytam arra, hogy hozzáérhessek. Zavaromban átnyújtottam neki a törölközőt, és miközben ő elvette a kezünk összeért. Én elhúztam volna, de ő nem engedte. Magához rántott és a vizes testétől, a ruhám is átnedvesedett.

- Tiszta víz leszek, te bolond. – próbáltam szökni öleléséből.

- És, te még úgysem fürödtél, de szívesen visszamegyek veled a zuhany alá, ha nem szeretsz egyedül tusolni.

- Ó, milyen nagylelkű vagy. – kuncogtam. Megfogtam a pólóm sarkát és lehúztam magamról, aztán letoltam a nacimat is és pillanatokon belül pucéran álltam előtte. Annyira szerettem nézni az arcát, miközben engem bámult, mert büszkeséggel töltött el, hogy ő is úgy reagál rám, mint én őrá. Megfogtam a kezét és magam után húztam a zuhanyzóba. Megnyitottam a meleg vizet, mire az üveg teljesen bepárásodott. Ő végig csókolta a testem minden porcikáját. Annyira boldog voltam. Elfelejtettem minden bajt, minden fájdalmat csak a pillanatnak éltem, átengedtem magam a legtökéletesebb fiúnak a világon.

- Igyekezz már szerelmem. – toporzékolt az ajtóban. – Lekéssük a vacsorát. Én a fürdőben készülődtem és alig vártam, hogy lásson az új ruhámban. Egy szürke csillogós egybe részes ruha, szorosan testhez simuló. Kiléptem az ajtón és az a hatást értem el, amit szerettem volna. A szemei ragyogtak, mikor rám nézett.

- Gyönyörű vagy. – nyújtotta felém a kezét. Lesétáltunk a szálloda éttermébe. Azon az estén úgy éreztem magam, mintha normális életem lenne. Párként viselkedtünk, a vacsora alatt be sem állt a szánk. Persze a holnapi nap már kötelezettségeink is lesznek, hiszen el kell mennünk előadásokra stb. de a ma éjszakát még kiélvezzük. Pizsamában feküdtünk az ágyon. A fejem a mellkasára hajtottam, így éreztem minden szívverését.

- Mit szeretsz bennem a legjobban? – suttogtam

- Mindent, de ha egyet kell választanom, akkor a bátorságod.

- Nem vagyok olyan bátor, mint mutatom. Például állandóan attól rettegek, hogy csak álmodom és, ha felkelek te nem leszel itt. Félek, hogy eltűnsz, hogy elhagysz. Ígérd meg, hogy most már mindig mellettem maradsz.

- Ígérem. Képtelen lennék élni nélküled. Te vagy a mindenem és bárcsak kitudnám mutatni, mennyire szeretlek. – mondta majd forrón megcsókolt.

- Azt hittem Joshuával jársz. – csikizett meg

- Ó, tényleg. Hogy felejthettem el? – forgattam meg a szemem.

- Izlésficamod van. – duzzogott.

- Tudom. Nézd meg most is ki van mellettem. – ugrattam. Ő elkapott és megint verekedni kezdtünk. Aztán ismét elkapott minket a hév és a paplan alatt végeztük.

Másnap reggel előbb keltem, mint ő. Az ablakon bámultam kifele és valami furcsát éreztem. Rossz előérzetem volt.

Istenem. – ejtettem ki a kezemből a bögrét. Nem védekeztünk. – dadogtam idegesen

43. Nászút :)

Mikor hazaértünk jött a nap legrosszabb része. Kirby anyukáját füstmérgezéssel kórházba szállították, a házuk porrá égett. Nem maradt semmijük. Anyáék felajánlották neki, hogy maradjon nálunk éjszakára. Ő persze azonnal tiltakozott, nem akarta ránk hozni a bajt, de apa nem engedte, hogy az utcán kóboroljon. Én megkértem anyáékat, hogy minden hátsó szándék nélkül had aludjon az én szobámban, mert nem szeretném, ha ebben az állapotban egyedül kéne lennie. Természetesen belegyeztek.

- Elalszok a földön is. – dobta le a párnát a földre Kirby kb. éjjel 3 óra fele.

- Ugyan, miért? Feküdj az ágyba, amelyik felére csak akarsz, el fogunk férni. – nem féltem, attól, hogy kihasználja az alkalmat, hiszen nem épp ez volt erre a legmegfelelőbb idő. Ledobta magáról a pólóját és a farmernadrágját, majd egy szál alsógatyában beszállt az ágyba.

- Köszi, hogy ilyen rendes vagy velem.

- Igazán nincs mit megköszönnöd. – feküdtem be mellé.

- Hallottam a kocsiban, hogy azt mondtad „emlékszem”. – hajtotta le a fejét.

- Nem mindenre. Csak pár kép villant be. Emlékszem Amandáékra, és a sztoridra. De, hogy honnan ismerlek ilyen jól, és miért húz feléd a szívem arra nem.

- Tehát felém húz a szíved? – csapott le rám. Én lesütöttem a szemem és leoltottam a villanyt.

- Jó éjt. – köszöntem el, majd az oldalamra fordultam, háttal neki. Éreztem, hogy ő mocorog, majd elaludtam.

- Jól van, köszönöm. Akkor majd beszélünk. – hallottam reggel Kirby hangját. Mikor kinyitottam a szemem már letette a telefont.

- Kivel beszéltél? – nyújtózkodtam

- A rendőrséggel.

- És? Mit mondtak?

- Azt, hogy el kéne tűnnöm.

- Mi? – ugrottam ki az ágyból. Elmész?

- Igen, muszáj.

- Itthagynál?

- Dehogy. Jössz velem.

- Nem értek egy szót sem.

- A rendőrség elintézi, hogy mi nyerjük a pályázatot, így eltűnhetünk 10 napra Európában.

- Ez most komoly?

- Igen. Öltözz, irány a suli, mert le kell adnunk a munkát és úgy kell tennünk, mintha minden rendben lenne. Én előre megyek, nem kellenek a pletykák és különben is beszélnem kell Amandával. Ő még nem tudja mi történt apával.

- Te jól vagy?- aggódtam érte. Annyira erős és fegyelmezett, nem tudtam hova tenni. Végül is megölték az apját, őt pedig elrabolták, az anyja kórházban, de az arca meg sem rezdül.

- Én ezt nem magamért teszem. Csakis érted. És nem hagyhatom el magam, mert téged biztonságban akarlak tudni.

- Magaddal törődj, ne velem.

- Azzal foglalkozom, ami a legtöbbet jelenti a számomra. – mondta majd közelebb lépett hozzám és szorosan magához ölelt. Annyira féltem. A hideg is kirázott a gondolattól, hogy elveszíthetem őt.

- A suliban Nate nagyon mérges tűnt, amiért alig szóltam hozzá egész nap, de annyira ideges voltam, hogy képtelen lettem volna bájcsevegni akárkivel is. Szerettem volna elmesélni neki mindent, elmondani, hogy veszélyben vagyok, de nem tehettem, nem akartam kockáztatni. A tanárnő el volt ájulva a reklámfilmtől, persze ő nem volt beavatva abba, hogy mi fogjuk nyerni a díjat, de így is biztos volt benne.

- Szia. Beszélhetnék veled? – állított meg a folyosón Joshua.

- Szia, persze. Mond csak.

- Sajnálom, ami a vacsorán történt. Igaz, hogy régebben tetszett Am, de most már nem érdekel és tényleg kedvellek. Amit Lorenáról mondott az sajnos igaz, de mentségemre szolgáljon, hogy akkor még nem voltunk együtt és nem tűnt esélyesnek a dolog, hogy valaha is együtt leszünk.

- Nincs semmi baj, én komolyan megértem, de azt hiszem elhamarkodtam azt, hogy legyünk egy pár. Elvileg ismerlek hónaok óta, de nem igazán rémlik semmi, és inkább töltenék veled egy kis időt, mielőtt a barátnődnek mondom magam. Remélem megértesz.

- Persze, úgy lesz, ahogy szeretnéd. Akarod, hogy hazavigyelek? – Igazából nem akartam, de feltűnést se szerettem volna kelteni, ezért elfogadtam. A kocsiúton végig csendes voltam, akárcsak egész nap.

- Köszi a fuvart. – búcsúztam volna el, de ő még adott egy puszit az arcomra. Zavartan mosolyogtam, majd beléptem a házba. Kirby persze azonnal ezzel fogadott.

- Ó, micsoda gavallér. – nevetett gúnyosan.

- Az. – zártam le röviden a dolgot. – Mikor lesz eredménye a pályázatnak? Hát már ma kénytelenek lesznek kihirdetni, holnap ugyanis már utazunk.

- Már holnap?

-Igen, jobb lesz, ha csomagolsz és felkészül a kis nászutunkra. – kacsintott majd felhörpintette a pohara tartalmát.Felmentem az emeletre és előrángattam az utazó táskámat. Becipeltem a szobába és elkezdtem megtömni a legjobb ruháimmal. A nászút szó fél percenként ismétlődött a fejemben. Mi a fenét fogok csinálni ezzel az őrülttel 10 napig? Délután, ahogy Kirby ígérte csörgött a telefon, és közölték velünk, hogy megnyertük a versenyt. Anyáék előtt persze úgy tettünk, mintha minket is meglepett volna a dolog. Kicsit furcsállták, hogy még csak aznap adtuk le és máris van eredmény, de nem volt okok kételkedni bennünk. Másnap reggel apáék vittek ki minket a reptérre. Az út szörnyen hosszú volt, de legalább volt időnk kialudni magunkat, nem úgy, mint előző éjjel. Annyira idegesek voltunk, hogy nem jött álom a szemünkre, de szólni sem volt kedvünk. Mikor megérkeztünk Németországba (ami a körút első helyszíne volt) nagy megkönnyebbülést éreztem. Egy taxi vitt minket a hotelünkbe. 4 csillagos minősítésű hotel volt. A recepción gyorsan bejelentkeztünk, majd felkísértek minket a szobánkba. A boy kitárta előttünk az ajtót.

- A nászutas lakosztály. - mosolyodott el. Alig akartam hinni a szememnek, és ha ez nem lett volna elég meglepetés, mikor beléptem, megláttam, hogy az ágy tele van rózsaszirmokkal és egy levélke hever a párnán.

Sajnálok mindent, de remélem ezzel egy kicsit kárpótolhatlak.

- Ez a te műved? - vigyorogtam Kirbyre. Bólintott majd mellémlépett és gyengéden megcsókolt.

- Ebben a 10 napban, csak a miénk a világ.

42. Míg a halál el nem választ

A ház egészét elnyelte a tűz. A levegő rendkívül forró és a füst fojtogatott. A szemem könnyezett, ezért alig láttam valamit. Azonnal befutottam a házba. A látvány szinte sokkolt, a házból alig marad majd valami, ha egyszer eloltják a tüzet.  Többször is kiáltottam Kirby nevét, de nem felelt senki. A lángok egyre jobban szétterjedtek én pedig rettenetesen féltem, de képtelen voltam őt itt hagyni. Muszáj látnom, hogy nem esett baja. Arrébb löktem egy széket, ami elállta az utamat, hogy felmenjek az emeletre. A lépcső korlát már égett, ezért igyekeztem minél inkább elhúzódni tőle. A füst egyre inkább hatással volt rám, elkezdtem köhögni és fulladni. Amint felértem az emeletre láttam, hogy a szemben lévő szoba ajtaja nyitva. A földön fekszik valaki. Nem látom élesen, mert akkora füst. Közelebb megyek és érzem, ahogy a szívem egyre hevesebben dobog. Kérlek, istenem, add, hogy ne ő feküdjön ott eszméletlenül. Ne engedd, hogy bántódása essék. Ő ott guggolt a földön, egy férfi mellett. Azonnal lerogytam mellé és odahúztam magamhoz. Szorosan hozzám bújt és éreztem, ahogy a teste rázkódik. Sírt. Olyan keservesen sírt, hogy azt hittem megszakad a szívem. Egyre erősebben fogott, szinte már fájt. Mintha belém kapaszkodott volna, talán félt, ha elenged összezuhan és darabokra hullik. Ránéztem a földön fekvő férfire és az én szemem is megtelt könnyel. Az arca véres volt, a ruhája kormos és szaggatott. Nem lélegzett. A karommal nyújtozkodtam és rányomtam az ujjbegyem a nyaki artériára. Nem vert. Istenem. – kapkodtam levegő után. Kirby apja… A nagy és erős srác most megtörten zokog a padlón és a saját halálát kívánja. Alig hallhatóan mormolja csak, hogy miért nem őt, miért nem őt, de én tisztám értem fájdalmát. Megpróbálom rávenni, hogy kelljen fel, el kell futnunk, mert mérgezést kapunk, de ő nem moccan. Aztán a következő pillanatban már eszméletlenül fekszik mellettem. Valaki az arcomhoz kap és egy büdös kendőt dug az orrom alá. Lassan homályosodik el mindent, majd akárhogyan is küzdök ellene, behunyom a szemem.

- Au. – nyögtem fel, majd azonnal a fejemhez kaptam. Lüktetett az egész. Sokáig csak pislogtam nem is láttam tisztán. – Hol vagyok? – kaptam észhez. Egy sötét, ablak nélküli kis poros pincében ültem megkötözve. – nézek végig a helyen és magamon. A másik sarokban Kirby fekszik mozdulatlanul, feje vérzik. Leütötték. Annyira hihetetlennek tűnt az egész, hogy alig bírtam felfogni. Elraboltak minket. – dadogtam. Annyira aggódtam Kirbyért, hogy eszembe sem jutott, hogy miért vagyunk itt és a félelem is elkerült. Odakúsztam mellé és próbáltam élesztgetni. A kezem meg volt kötözve, ezért csak lökdösni tudtam. Egy picit mintha rángatózott volna az arca. További lökdösés hatására lassan kinyitotta a szemét.

- Hál’ Istennek. – fúrtam arcom a mellkasába. – Jól vagy?

- Ccc.- sziszegett, mikor véletlenül nekidőlt a falnak és megnyomta a fején lévő sebet. – Azt hiszem. – felelt. És te? – nézett rám aggódva.

- A körülményekhez képest igen. Elárulnád mi a franc folyik itt?

- Nem most. Azonnal ki kell innen szabadulnunk.

- Oldozzuk el egymást. – javasoltam, majd hátat fordítottunk egymásnak. Én próbáltam az ő csomóját kioldani, ő pedig az enyémmel harcolt. Rettenetesen égette a bőrőm, ahogy a kötelet rángatta, de megérte, mert hamar sikerült belőle kiszabadítani. Én azonnal szétszedtem az övét, és, amint szabad lett, magához ölelt. Olyan erősen szorított, olyan védelmezően, hogy minden félelmem szertefoszlott.

- Hogy jutunk ki innen? – álltam fel. Kirby nem felelt, csak a helyet pásztázta szemével. Ablak sehol, az ajtó nyilván zárva. Aztán egy kis fény csillant meg a szemében. A tetőajtó. – mondta.

- Azt hittem ez egy pince. – értetlenkedtem.

- Nem, nem az. – mondta kurtán. Én bakot tartok neked, te pedig kinyitod az ajtót.

- És ha lebukunk?

- Megölnek. –

- Akkor miért nem maradunk? – nyeltem egy nagyot. Az eddigi nyugodtságomat egy szóval porrázúzta.

- Mert akkor is megölnének.

- Csúcs. – dühöngtem.

- Na gyere, állj bele. – tette össze tenyerét. Minden erőmmel próbáltam feszegetni az ajtót, de az meg sem moccant.

- Esélytelen. – törődtem bele

- Mert próbálod.

- Hogy érted ezt?

- Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld. – mondta keményen. Igaza volt, megcsinálom, mert ki akarom nyitni. – hergeltem magam, mire egy hatalmas csapással felszakadt az ajtó. Kirby nem tudodd erősen tartani, ezért lecsúsztam. Orrunk összeért. Ő a szemembe nézett és így szólt.

- Ügyes kislány. – Nem véletlenül szerettem beléd. Adj egy csókot. Egy hosszú és szenvedélyes csókot váltottunk, majd ismét bakot tartott és felnyomott az ajtó fölé.

- És te? Hogy jössz fel? – bámultam lefelé

- Húzz fel. – utasított. Én minden erőmet összeszedve rángattam fel őt. Nem volt egyszerű, de megcsináltam. Most, hogy ő is velem volt, jobban körülnéztem. Az utcán voltunk. Ekkor értettem meg, hogy nem pincében, hanem egy csatornában tartottak fogva minket.

- Most pedig futás. – ragadta meg a karom. Lélekszakadva rohantunk, majd beszálltunk az első taxiba, ami az utunkba keveredett.

- Ez nem is ment rosszul. – könnyebbültem meg. - Megúsztuk.

- Ne hogy azt hidd.

- Miért?

- Ha azt akarta volna, hogy ne jussunk ki onnan nem is jutottunk volna. Ez csak egy figyelmeztetés volt, hogy itt van és visszajön. Ne kérdezz semmit kérlek.

- Bólintottam. Sajnálom apukád. – fogtam meg a kezét. Ő fájdalmas tekintettel nézett rám, szemei ismét könnybe lábadtak. Fejét a vállamra hajtotta és lehunyta két szemét, amitől kicsordult a könnye. Néztem, ahogy lecsordul az arcán és ráhull a nadrágomra. Úgy zuhant az a könnycsepp, mint ahogy az érzelem suhant át rajtam. Emlékszem. – suttogtam. Emlékszem Kirby múltjára és most, a mai nap először igazán hasított át rajtam a félelem. De tudtam ha kell, meghalok érte.

41. Viszlát szex

- Szívesen lennék a barátnőd. – mosolyodtam el, mire ő azonnal felkapott és pördült velem egyet. Mit szólnál, ha estére itt maradnál vacsorára? Anyu istenien főz, és most, hogy én vagyok a kis beteg, a kedvenceimet főzi.

- Jól hangzik. – egyezett bele majd egy csókot nyomott a számra. Ő elhúzta volna az arcát, de én nem hagytam. Olyan gyengéden és lassan csókolt, mintha attól félne, hogy eltörök. Nagyot sóhajtott, majd ledőlt az ágyamra. Én az ölébe hajtottam a fejem, ő pedig a hajamat cirógatta. Megnéztünk a TV-ben egy filmet, amin jókat nevettünk és kb. 7 óra fele lementünk vacsorázni. A lépcsőn lefele, hátulról ölelt át, így botladozva sikerült csak levánszorogni a földszintre. Bénázásukat nem csak anyáék figyelték. A nappali kellős közepén állt Kirby, és két idegen.

- Kicsim, ők itt Kirby szülei, Édesapádnak és nekem is nagyon jó barátink. Áthívtam őket vacsorára. – sietett a segítségemre anya.

- Jó estét. – léptem feléjük.

- Ő, a barátom. Joshua, és ő is velünk tart. Ha nem gond. – tettem hozzá és Kirby felé pillantottam. Arca vörös volt és zaklatottnak tűnt.

- Szevasz. – köszönt Kirby felé Joshua keserűen. Kirby csak biccentett. Elég kínos volt és a legrosszabb, az, hogy nem tudom miért.

- Nem bírjátok egymást? – súgtam Joshua fülébe

- Így is mondhatjuk. – felelt kurtán, majd átkarolt a vállam felett és úgy sétáltunk az ebédlőig. Azt hiszem a feszültség akkor érte el a tetőfokát, amikor a két fiú közé keveredtem. Ugyanis anyának mindig elképzelt ültetés rendje van, így nem nagyon variálhattam. Balra tőlem Kirby, jobbra Joshua. Azon gondolkoztam, milyen vicces lenne, ha még Nate is betoppanna, de szerencsére őt nem hívta senki. Pedig ülhetett volna az ölembe. – kalandoztam el. Anya szedett mindenkinek a finom csirkéből és illedelmesen jó étvágyat kívánt hozzá.

- Mióta is jártok? 10 perce? – kérdezte gúnyosan Kirby

- És te a barátnőddel?  - vágtam vissza.  Ő nem felelt, csak tovább evett. Komolyan mondom irritált a gyerek. Akkora bunkó. Nem is értem, hogy hihettem azt, hogy volt közöm hozzá.

- Szerencsére, jól meg vagyunk a barátnőmmel, amúgy. Joshua nem tudta elszedni előlem. – szólalt meg pár perccel később

- Mit jelentsen ez? – néztem nagy szemekkel Joshuára

- Azt, kedves Vanessa, hogy téged átvertek. Már évek óta odavan Amandáért.

- Ez igaz? – esett ki a kezemből a villa. A szüleink csak lapultak és kapkodták a fejüket.

- Talán régebben igen, de most már nem érdekel. Veled akarok lenni.

- Annyira veled akar lenni, hogy tegnap este Lorenánál töltötte az éjszakát. Ja, ő az a lány, akivel utáljátok egymást. – hergelt minket még jobban

- Hoppá. – nyögtem. Aztán rájöttem, mire megy ki ez a játék. Kirby féltékeny és megpróbál szétszedni minket. Ezt az örömöt pedig nem fogom megadni neki. Nem szakítok Joshuával legalábbis előtte biztos nem.

- És? Tegnap még nem is emlékeztem rá, jogos, hogy mással volt. – fogtam meg Joshua kezét. Azt hiszem ő jobban meglepődött, mint Kirby.

- Akkor sok boldogságot. – adta fel végül. A vacsora végéig senki sem szólt egyetlen szót sem. Én zavartan turkáltam csak a kajámat, apáék próbáltak különböző témákat feldobni, a két fiú pedig le sem vette egymásról a szemét. A vacsora után Joshua fáradtságra hivatkozva elköszönt. Nem volt nagy búcsúzkodás, azt mondta, ha alkalmas lesz beszélünk, majd se puszi se pá lelépett. Biztos szégyellte magát a történtek miatt, és nem hitte, hogy ezt megúszhatja. Mikor visszamentem a házba, megkönnyebbültem, hogy Kirby sincs a nappaliban, reménykedtem benne talán hazament, míg Joshuát elkísértem a kocsiáig, ami egy picit messzebb parkolt tőlünk. Anyáékra vetettem egy sokatmondó „bocsánat” pillantást és felbattyogtam a szobámba.

- Azt hittem sose érsz vissza. – nyújtózott egyet az ágyamon fekve az a felfújt hólyag.

- Megkérdezhetném, mégis mit keresel az ágyamban?

- Ó, hát itt már otthon érzem magam.

- Hogy érted ezt? – lepődtem meg

- Sehogy. – nevetett. Csak azért maradtam itt, hogy még átbeszéljük a pályázatot.

- Felesleges. Már kész van, holnap felveszem és du. leadom. – Ő bólintott és felült az ágyra, mint, aki menni készül.

- Miért tetted tönkre az estét? – kérdeztem mielőtt elszökhetett volna

- Mert nem akarom, hogy azzal a nyálgéppel járj.

- Miért? Ő helyes és rendes.

- Te jobbat érdemelsz.

- Mint pl?

- Akkor már inkább a Nate gyerekkel. Az sokkal normálisabb és ő téged szeret, nem a külcsint.

- Köszi az atyai jó tanácsokat, de bízd ide a dolgot.

- Rendben, ahogy gondolod. – játszotta a sértődöttet és elindult kifele. Vártam, hogy elhúz mellettem, de ahelyett szorosan magához húzott a derekamnál fogva. A lélegzetem is elállt a meglepettségtől, és magától az érzéstől, hogy milyen jó a karjai közt lenni. Az arcomhoz nyomta a fejét és a fülembe súgta, hogy : kellesz. Én az ajkammal súroltam az állkapcsát, olyan erotikuson, ahogy csak tőlem tellett, a kezemmel pedig a fenekébe markoltam. Az ajkaim apróra nyíltak:

- Tépj sorszámot. – suttogtam önelégülten. Épp ellöktem volna magamtól, de ő felkapott és az ölében cipelt az ágyig, majd rádobott arra.

- Engem soron kívül is fogadhatnál, ez csak egy búcsú együttlét. – mondta, miközben az ingét gombolta. Izmos felsőteste már félig szabadon volt, és nekikezdett az én nadrágomnak is. Ő óvatosan fölém hajolt, én pedig úgy vágytam egy csókjára, mint egy kiéheztetett kutyus, aki előtt a húscafatot lóbálják. – De hiszen mi a francot művelek? Azt se tudom ki ő, én meg már félig meztelenül állok előtte. De mégis valamiért úgy érzem, mintha most lennék igazán én. Aztán fogalmam sincs mi történt, ő hirtelen felpattant, és mint valami eszeveszett futott ki az ajtón. Azonnal visszaöltöztem és utána rohantam. Anyáék a hálóban, Kirby szülei sehol. Kifutok az utcára. Kirbyék háza lángol. Azonnal anyáékért rohanok. Ők a tűzoltókat tárcsázták én pedig futottam, ahogy a csak a lábam bírta utána, nem törődve, a szüleim könyörgésével.

40. Légy az enyém

Szerencsére, hamar kiengedtek a kórházból, de így is már az őrület határán jártam.  Azt sem tudtam mit keresek itt vagy kik azok az emberek körülöttem. Csak a régi életem, ami nem tűnt el. Emlékszem a rokonaimra, az ottani barátaimra, de az itteni életemből semmire. Mikor hazaértünk anya a kedvencemet főzte és nyugodtan ültünk le vacsorázni. Anya minden mozdulatomat aggódva figyelte, majd hirtelen sírásban tört ki. A fejem még mindig be volt kötve és egy összevarrva, azt hiszem ez sem segített anya érzésein. Próbáltam elpoénkodni a dolgot, de nem igazán használt. Így minél előbb letudtam a vacsorát és felmentem a szobámba „pihenni” Ez a pihenés a reklámkészítésből állt, mert attól a lehetőségtől nem akartam elesni, csak onnan tudok róla, hogy anya mesélte, úgyhogy most a vázlatokból kell újra összeraknom, hogy mit is akartam csinálni. Teljesen össze vagyok zavarodva. Bejött az a srác a kórházba és arról magyarázott, hogy szeret, meg én is őt. Rettenetesen megijedtem, nem tudtam hova tenni őt, úgy beszélt, mint valami elmebajos. Aztán van a kedves fiú, Nate azt hiszem. Ő mindennap bejött hozzám és órákat beszélgettem vele. Olyan nyugtató volt vele lenni. És ott egy harmadik srác, azt hiszem ő a legszebb, akit valaha is láttam. Ha nem emlékeznék a régi életemre, akkor azt hinném valami könyűvérű nőcske lehettem, hiszen ennyi pasi körülöttem, kicsit meredek.  Fogtam a vázlatfüzetemet és odaültem az ablakpárkányra. A szemem akaratlanul is a szomszéd ház szobájára tévedt és hirtelen megugrottam. ez az a srác, aki szerelmet vallott a kórházban. Ő lenne a szomszédom?  A srác felém bámult, amitől zavarba jöttem és gyorsan elkaptam a fejem. ekkor pillantottam meg a kedves srácot az ajtóban.

- Szia. Bejöhetek? – lépett beljebb.

- Persze. – örültem meg neki és odaültettem őt az ablakpárkányra, hogy az a másik srác kapjon magához.

- Ki ez a srác? – kérdeztem

- Kirby Heigl.

- És volt valami közöm hozzá?

- Nem hinném. Joshua felé kacsintgattál.

- Ő kicsoda?

- Az a helyes magas barna.

- Áh, már tudom.

- És te?

- Mi van velem? – lepődött meg

- Köztünk volt valami?

- Hébe-hóba. – nevetett

- Mit jelentsen ez? – ijedtem meg

- Semmi olyat.

- Tényleg, szerinted szűz vagyok még? – csúszott ki a számon

- Fogalmam sincs. – pirult el Nate

- Sajnálom hülye kérdés volt. Inkább segíts. Valamit kezdenem kel ezzel a plakáttal. Nem meséltem neked róla? Úgy könnyebb lenne megcsinálni, ha tudnám mit akartam.

- De egészen véletlenül meséltél róla – kezdett bele és aprólékosan elmagyarázott mindent. Olyan ámulattal néztem őt, ahogy magyaráz és firkálgat, sokszor nevettem rajta, ha elbénázott valamit és valamiért olyan melegség töltötte meg a szívem. Az agyam mégis egészen máshol járt, vagy inkább máson. Volt valami a szomszéd srác tekintetében, valami megmagyarázhatatlan. Mintha szeretne és mintha én is szeretném. De hisz ez őrültség. Nem is ismerem, és Nate, aki a legjobb barátom, sem tud róla, hogy lett volna köztünk valami. Annyira felhergeltem magam, hogy egy mozdulattal elrántottam a függönyt.

- Így nem látunk semmit.

- Ez volt a cél. – mondtam arra a srácra utalva, de azt hiszem Nate félreérthetett valamit, mert óvatosan felém hajolt és ajkát az enyémhez érintette. Olyan puha volt és finom, hogy visszacsókoltam. A fejem sajgott, nem igazán tudtam mit művelek és hogy, amit teszek, jól teszem-e, de nem nagyon volt időm átgondolni a dolgot.

- Tudod, talán ha újra kezdhetnénk, lehetnénk többek, mint barátok. - suttogta és úja megcsókolt.

- Hagyjátok abba. – szólt egy hang keményen és dühösen. Azonnal az ajtóra szegeztem  a tekintetem és le voltam döbbenve.

- Mit keresel itt? – döbbent le Nate is, mikor meglátta Kirby elvadult arcát.

- Azért jöttem, hogy segítsek neki befejezni a plakátot.

- Nem kell a segítséged. – támadtam azonnal, magam sem értem miért. Úgy éreztem, gyűlölnöm kell, bár nem tett semmit.

- Hallottad, nem kellesz neki. Menj el innen. – állt fel Nate

- Fiúk, nem kell a balhé.

- Igazad van. Elmegyek. – fogta a cuccát Nate. Nem fogok leállni veszekedni ezzel, mert én tudom mi lesz annak a vége ismét. Még a végén valaki megsérül.

- Ne Nate. – mentem volna utána, de Kirby elém lépett.

- Miért voltál kórházba? – kérdezte komolyan és kimért hangon

- Mert megcsúsztam és bevertem a fejem.

- Értem. Miért ismerjük egymást?

- Nem tudom.

- A plakátot és a reklám filmet csináljuk együtt, amit holnap le kell adni, ezért jó lesz, ha azonnal nekilátunk. – mondta egyenesen, de úgy éreztem tud valamit, amiről nem beszél.

- Te szerelmes vagy belém? – kérdezem váratlanul, arra célozva, amit a kórházban hablatyolt össze. Ő megcsóválta a fejét és tovább folytatta a munkát.

- Ismerős az illatod. – törtem meg a csendet. Ő csak mosolygott, de nem beszélt.

- Nem fogsz hozzám szólni?

- Nem, hacsak nem a feladatunkról van szó. – zárta le a beszélgetést. Nem tudom mi ütött belém, de a kezem magától is az arca felé nyúlt, és végig simította azt. Ő behunyta a szemét, és láttam, ahogy szinte fájdalmat okoz neki az érintésem.

- Mi a baj? – kérdeztem halkan

- Barátnőm van. – mondta csalódottan. Elhúztam a kezem és a papírokra koncentráltam.

- Te és Nate?

- Talán. – vontam meg a vállam.

- Annyira más, mint a többiekkel. Mintha rád a lelkem emlékezne, a többiekre pedig az agyam. Biztos, hogy nem hallgattok el semmit?

- Egészen biztos. Semmi közünk egymáshoz. – felelte nyersen. Kénytelen voltam hinni neki, miért hazudna? Hamar összeraktuk a reklámot, ő pedig eltűnt. Úgy tűnik nagyon népszerű lehettem, mert még aznap este Joshua is meglátogatott.

- Annyira jó veled. – simított végig a hajamon. Már több órája ott volt velem és én egyre jobban éreztem magam. Activity-ztünk. Tudom, nevetségesen hangzik, hiszen ez nem két főt igényel, de mi így is pompásan elvoltunk.

- Na jó, most én mutogatok. – állt fel, majd húzott egy lapot. – Ez testhezálló lesz. – tette hozzá, miután megnézte a feladványt. Letérdelt elém, megfogta a kezem.

- Feleségül kéri. – találgattam. Ő hevesen rázta a fejét. Megkéri a kezét. – sikongattam, de még ez a válasz sem stimmelt. Teljesen körbe lőttem mindent, amit csak lehetett, de ő az összesre nemet mondott.

- Szabad a gazda. – adtam fel végül

- Lennél a barátnőm? – pislogott rám nagy szemekkel.

- Azt nem is így kell elmutogatni. – ugrattam, aztán hirtelen leesett, hogy ő ezt komolyan kérdezi. Szégyenemben elpirultam, aztán egy kis gondolkodás után rávágtam a választ.

39. Örökre elvesztettem

Kirby szemszöge

- Vanessa!  Kelj fel, kicsim, kérlek, ne csináld ezt velem. – görnyedtem mellette a földön. Nate és Joshua értetlen fejjel bámult rám, feltehetőleg a kicsim szó miatt, de most ez érdekelt a legkevésbé. Az egész az én hibám, elakartam lökni Joshuát, de ez a lökött közénk ugrott és őt érte az ütés, mire nekiesett a korlát helyes szélének. A feje vérzik, teste merev, nem mozdul, nem felel. Nate a szüleiért sietett, Joshua a mentőket hívta, én pedig imádkoztam. Utoljára akkor fordultam Istenhez segítségért, mielőtt bementem a Főnökhöz, hogy kilépjek a bandából, de Isten nem hallgatott meg, mert akkor nem így alakult volna, akkor nem halt volna bele a legjobb barátom. Azóta elfordultam az Úrtól és nem hittem volna, hogy lesz még olyan valaki az életben, akiért imádkozni fogok. A könnyek égették a szemem, de nem mertem elhullajtani egyetlen egy cseppet sem, mert nem akartam, hogy gyanakodjanak. A mentő hamar ott termett és bevitték a kórházba. A mentőautóval nem mehettem vele, mert a szüleinek volt csak megengedve, de azonnal utánuk indultunk. Joshua és Nate is velem tartott.

- Miért hívtad úgy, hogy kicsim? – kérdezte Nate ideges hangon.

- Véletlenül.

- Ja persze. – kötekedett Joshua, de mindketten abbahagytuk a dolgot.

- Mi a fenét csináltatok nála? – faggatott Nate tovább. Engem ő hívott, hogy menjek oda, de titeket?

- Én a szüleihez akartam menni, apám üzent valamit. – kamuztam

- Én meg csak dumálni akartam. – felelte lazán Joshua

- ÉS mégis megtudhatná miért verekedtetek össze?

- Mert ez a gyökér azt hittem megcsalom Amandát.

- És mert ez a vadbarom azt hitte, meg akarom csak fektetni Vanessát.

- Istenem, nőjetek már fel végre. Ki tudjam mi lesz vele, megérte ez egy ekkora hülyeségért?

A kórházban azonnal bevitték a műtőbe. Nate, Vanessa szüleivel várakozott, Joshua a büfében ücsörgött, én pedig fel-alá járkáltam a folyosón. Eva szörnyen nézett ki, szerencsére férje tartotta benne a lelket. Kb. másfél óra múlva megjelent egy orvos. Arca izzadt volt és komor. Szája monoton mozgott, nem tudtam kiolvasni belőle, hogy milyen híreket közöl a szülőkkel. A szülők azonnal a szoba irányába rohantak. Nate és Joshua is kint maradt, ezért én sem mentem oda. Aztán kicsit később, mikor Evaék kijöttek és a két srác is eltűnt valahova, odalopóztam a szobához. Vanessa az ágyon feküdt. Fején hatalmas kötés éktelenkedett. Arca fal fehér volt és mindenhonnan csövek lógtak. A szemem ismét megtelelt könnyel, amik az engedélyem nélkül is kicsordultak. Leültem mellé az ágyra és az arcát simogattam. Izmai összerándultak, majd kinyitotta a szemét.

- Vanessa! Szerelmem. Kérlek ne küldj el és ne is szólj semmit. Az igazság az, hogy szeretlek és képtelen vagyok nélküled élni. Annyira megijedtem a balesettől, hogy elveszíthetlek, hogy rádöbbentem mekkora hülye voltam, mikor azt hazudtam, hogy nem illünk össze. Mindent jóvá teszek, ígérem. Kérlek csak bocsáss meg nekem és adj egy esélyt. – mikor befejeztem a mondókám ő még mindig hallgatott. Szemei tágra kerekedtek, zavartnak tűnt és ijedtnek. Oda hajoltam, hogy adjak egy csókot az arcára, de ő elhúzta a fejét.

- Ki vagy te? – kérdezte elcsukló hangon.

- Hogy, hogy kivagyok?  Én vagyok az Kirby. Aki mindennél jobban szeret téged és akit te is szeretsz.

- Nem emlékszem rád, sajnálom. Kérlek, most menj el.

- Ne csináld ezt. Tudom, hogy haragszol, de ez nem igazságos tőled.

- Fogalmam sincs ki vagy és miről beszélsz, de ha nem mész ki azonnal, hívom a nővért. – nyúlt a kapcsoló felé. Parancsára felálltam és kimentem a teremből.

- Mi történt vele, - ragadtam meg Nate karját

- Engedj el. Amnéziás te nagyokos.

- Az meg hogy lehet?

- Mondjuk úgy, hogy nekilöktétek a korlátnak?

- És meddig marad ilyen?

- Reméljük nem sokáig. Az orvosok azt mondják, talán csak részleges átmeneti állapot és a sokkhatás után elmúlik. 1-2 nap, ha szerencsénk van, ha nincs, akkor akár évekbe telhet, mire visszanyeri az emlékeit. Figyelj, fogadj meg egy jó tanácsot. Hagyd őt békén! Annyit szenvedett már miattad és nem érdemli ezt. Ki tudja, legközelebb talán meg is öleted.

- Igazad van. – küzdöttem a könnyeimmel. Kérlek, ne említsetek engem, ha kérdezne rólam, hazudd azt, hogy nem ismerem, így talán sikerül az, amit annyira szeretett volna.

- Mi az?

- Elfelejteni engem örökre.

38. Szerelmi sokszög

- Nem dönthetek helyetted, de a tényeket elmondhatom. Fogalmam sincs, mikor fogják elkapni azt az őrültet, hogy meddig kell még hazugságban élnem és veszélyeztetni sem akarlak. Ami talán még ezeknél is rosszabb, az, az, hogy lehetséges vissza kell mennünk Angliába, ha lejár a program.

- De ez engem mind nem érdekel, csak veled akarok lenni, legalábbis azt hiszem.

- Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Mit jelentsen ez?

- Figyelj, szeretlek, de ez nem működne. Úgy értem minket nem egymásnak teremtettek. Folyton bántanánk egymást, veszekednénk, a féltékenységemen nem tudnék uralkodni. Egyszerűen csak nem megy.

- Ez az utolsó szavad? – kérdeztem, mire ő bólintott. A gombóc azonnal a torkomra szaladt, éreztem, hogy ismét sírni kezdek, ezért hátat fordítottam neki és otthagytam. Végleg.

Kirby szemszöge:

Istenem. Hogy tudtam ekkorát hazudni? Én vagyok a legnagyobb marha a világon. Ide jön szerelmet vall én meg elküldöm. Még, hogy nem illünk össze? Ő a másik felem, nélküle nem érek semmit. Ez a legnagyobb hülyeség, ami valaha kicsúszott a számon. De nem tehetem őt ki ennek. Neki egy rendes és normális fiúra van szüksége, nem olyanra, aki állandóan bántja és bajba keveri. Az a fickó félelmetes és nem adhatom meg az esélyt arra, hogy neki bántódása essék. Én is félek. Több, mint két éve élünk nap, mint nap rettegésben a családommal és én már nem bírom ezt a terhet.  Itt van a közelben érzem. Naponta jönnek a rejtélyes hívások, amibe vagy nem szól bele senki, vagy csak szuszog. Az egész abszurd és az én hibám. Ha nem szállok be abba a bandába, akkor most nem kéne menekülnünk. Ahogy eszembe jut a banda szó, beugrik a legkeserűbb emlék is. Matt… a legjobb barátom volt én pedig megöltem őt. Belerángattam ebbe az egészbe és, amikor kiléptem rajta csattant az ostor. Az én lelkemen szárad a halála és ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak. Mikor bementem az irodába, ahol a Főnök volt, és elmondtam neki, hogy kiszállok, azonnal le akart lőni, de Matt az életét adta volna értem. A pisztoly elé ugrott. Sokszor vannak rémálmaim, mert otthagytam. De tudtam, ha nem szaladok el azonnal engem fog megölni. Gyáva voltam…és most is az vagyok. Inkább azt hazudom Vanessának, hogy nem kell, csak mert félek bevallani, hogy mekkora szükségem is van rá igazából. De jobb lesz neki más mellett. Basszus -kaptam a fejemhez, elfelejtettem mondani neki, hogy erről nem beszélhet senkinek. –  indultam el hozzá

Joshua szemszöge:

- Szevasz haver. – ült le mellém a bárban Mike.

- Hello. Hát te? Miért nem az asszonykáddal vagy? – céloztam Jessre.

- Áh, valami barátnőjénél van. És te? Miért nem Vanessával vagy bárki mással? Van olyan lány egyáltalán, akit nem kaphatsz meg?

- Remélem, hogy nincs. – kuncogtam, de ez csak a felszín volt. A szívem sebzett volt. Tudom nevetséges. A pasik nem ácsingóznak csajok után. Én pedig rögtön kettő után is.

- Mi a baj? Úgy elkomorodott az arcod.

- Áh, semmi, hagyjuk. Nem akarod neked nyavalyogni.

- Mond már cimbi. Ezer éve ismerjük egymást. Előttem nem kell szégyellned semmit.

- Azt hiszem szerelmi bánatom van.

- Neked? Most csak ugratsz ugye?

- Nem. Először is ott van Vanessa. Most mond meg, ki a fene tud kiigazodni ezeken a nőkön. Egyik nap édes és úgy érzem tetszem neki, másnap közömbös és mintha teljesen máshol járna az esze. Pedig tényleg kedvelem őt. Azt hiszem ő az egyetlen lány, aki el tudná felejtetni velem Amandát.

- Amandát? – akadtam barátom torkán a falat.

- Igen. Odavagyok érte kb. mióta ismerem. De most Kirbyvel jár és soha nem nézett rám úgy… de mióta Vanessa itt van, kezdem őt elfelejteni. Szívesen vagyok vele, mindig megnevettet és olyan szép.

- És Lorena?

- Ó, az egy nagy hiba volt. Mármint, oké beismerem, néha összejárunk egy-egy éjszakára, de ennyi. Hidegen hagy.

- Miért nem mondod el akkor Vanessának, amit érzel?

- Nem is tudom. Félek a visszautasítástól.

- Apám, néztél te ma tükörbe. Kii tudna neked ellen állni? Ahelyett, hogy itt ücsörögsz, már rég nála lehetnél.

- Igazad van. Megkeresem. – mondtam és felvettem a kabátomat.

Nate szemszöge:

Naplóm! (Igen fiú létemre naplót írok, nincs ezen semmi nevetnivaló, szeretném, ha az életem apró pillanatai is örök emlékek lennének, ennyi az egész.)

Vanessa szülinapja kész katasztrófa volt. Először is nem gondoskodtam arról, hogy Kirby ne legyen ott, így nem volt meglepő a balhé. Aztán Amanda is kitett magáért, amiért retteneten haragszom rá, másrész pedig örülök, hogy így történt, mert az este számomra tökéletes véget ért. Láttam Vanessán, hogy milyen jól esett neki a meglepetésem, de arra a legszebb álmaimban sem mertem gondolni, hogy kimondja, hogy szeret. Én barom nem reagáltam rá, féltem, ha rákérdezek, jól hallottam-e azt mondja, nem, vagy ha mégis, nem gondolta komolyan, így inkább csendben maradtam és azt képzelek bele, amit csak akarok. Biztos nevetségesen fog hangzani, de valamiért rossz előérzetem volt. Érezem, hogy űr tátong a szívemben, amit eddig ő töltött ki. Éreztem, hogy távol van, hogy nincs itt. Egész éjszaka nem aludtam, alig vártam, hogy bemenjek a suliba és megbizonyosodjam róla, hogy csak túlreagáltam. De igazam lett, nem volt ott. Visszautazott New Yorkba pár napra. Talán jobb lett volna, ha ott marad. Nem, beszélek butaságokat! Úgysem tudnék élni nélküle. Hogy kitörhetek-e egyszer a barát szerepéből? Remélem. Tudod naplóm, nincs annál rosszabb, mint mikor teljes szívedből szeretsz valakit, és ott van mindig, ahol te, de nem veled, mosolyog, de nem rád, szeret, de nem téged. Bármit megadnál érte, akár a csillagokat is lehoznád az égről, ő pedig valaki olyanért epekedik, aki bántja nem tiszteli és nem is érdemli meg. Igen, azt hiszem nincs ennél rosszabb. Most is hív. Nem kéne felvennem a telefont, biztos megint szomorú és vigasztalnom kéne, pedig ha tudná, hogy az én szívem töröttebb, mint az övé, nem kérné a segítségem. De nem bírom ki, segítenem kell ,erősnek kell lennem. Felveszem. Ő sír. Nem kérdezek semmit, csak veszem a kabátom és indulok hozzá.

Dave és Barbie szemszöge:

- Azonnal mesélj el mindent. – utasított Barbie, mikor felhívtam

- Tudom, mi az, amivel a legtöbbet árthatunk neki. És azt is tudom, ki fog segíteni. Lorena, egy csaj a suliból, aki utálja őt. A botrányt pedig nem más fogja kiváltani, mint egy kép.

- Miféle kép?

- Ez a hülye liba, képes volt egy szál semmiben kiugrani egy dobozból és táncolni egy srácnak. Szerzek egy képet és lejáratjuk. Az év végén lesz egy bál, ami tökéletes időpontja lesz ennek.

- Zseniális. Alig várom, hogy lássam Ms. Szent vagyok képét, amikor az egész iskola rajta fog röhögni.

- Ördögien gonosz vagy Barbie, de ezért szeretlek. Most mennem kell, nemsoká találkozom Lorenával a részletek miatt.

- Rendben. Oh, és Dave, ne felejtsd el kitalálni a sztorit se a kép mellé. – nevetett kárörvendően.

Vanessza szemszög:

A szobámban ücsörgöm és várom, hogy Nate végre ideérjen. Sírnék, de már képtelen vagyok. Azt hiszem elsírtam minden könnyem. Hirtelen kiabálásra lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon és láttam, amint Nate, Kirby és Joshua vitatkoznak a verandánkon. Kirby meglökte Joshuát, mire az arcon vágta. Azonnal lefutottam.

- Mi a fenét műveltek? Hagyjátok abba! – kiáltottam rájuk, mert még mindig egymást püfölték. Nate próbálta őket szétválasztani, de nem sikerült. Nem tudtam magam visszafogni, ezért közéjük ugrottam. Hiba volt. Egy ütést éreztem a fejemen. Nekilöktek a korlát sarkának talán. A kép halványult, nem tudtam nyitva tartani a szemem. Hallottam, ahogyan a nevemen szólítgatnak, de képtelen voltam válaszolni. Azt hiszem, nem akartam harcolni. Hagytam, hogy a fájdalom eluralkodjon rajtam, ami szinte megbénított majd elsötétült minden. Most megszűnt a zaj, megszűnt a látvány. Már nem éreztem hidegnek a követ, már nem fájt semmim. Már nem fájt a szívem, talán nem is dobogott…

37. A szívem hullt darabokra...

"Valami halk nesz, valami csendes roppanás, csak a szívem hullt darabokra, semmi más."

- Ugyan már ne csináld ezt velem. – küszködött a szigetelő szalaggal.

- Nem, te ne hagyd abba a hazudozást. Nem veszed észre, hogy mennyi fájdalmat okozol?

- Miért tudlak megbántani?

- Mert szeretlek tiszta szívemből, de ha te nem, vagy igen, de mindig ilyen piszkosul nehéz lesz, akkor el akarlak felejteni.

- Vanessa, én nem tudom mit mondhatnék…

- Megpróbálkozhatnál az igazsággal.

- Eressz el, kérlek! Ahhoz, hogy elmondjam, nem kell leszögezve lennem.

- Nem! Mi van, ha elszöksz? Akkor sosem tudom meg.

- Hova szöknék kicsim? – szólt gyengédem. „Kicsim” visszhangzott a fejemben. Soha nem becézett még. Annyira ellágyultam ettől az egyszerű szótól, hogy lassan elvágtam a szalagot. Ő leült az ágyra és megpaskolta a mellette levő üres helyet, majd a fejével biccentett, hogy üljek le mellé.

- Minden kérdésedre felelek.

- Ígéred, hogy az igazat fogod mondani? - válaszként bólintott

- Akkor az első és legfontosabb kérdés: Szerelmes vagy belém?

- Mindennél jobban szeretlek.

- Miért vagy undok velem?

- Tudod, még soha nem szerettem senkit és félek. Félek, ha kimutatom, hogy szeretlek valóssá válik és sebezhető leszek. Ott van Nate, Joshua, Dave és még Isten tudja kicsoda én pedig nem bírnám ki, ha elveszítenélek.

- Mi van Am és közted?

- Semmi olyan.

- Akkor miért játsszátok meg?

- Ő a testvérem.

- Mi van? – a szívem vadul verni kezdett és nem értettem egyetlen szót sem. Éreztem, hogy a könnyek marni kezdik a szemem és az engedélyem nélkül hagyják el csatornájukat.

- Na jó. Az apám és az anyja nem csak 1 éve szeretők, hanem kb 19. És Am apja az én apám. Nos, Amanda elvileg apja egy állat. Folyton verte őt és az anyját is. Valamiből megsejtette, hogy a felesége csalja és bosszút esküdött. Ennek kb. 2 éve. Akkor eltűnt a hapsi, csak egy levelet hagyott, amiben azt írta, hogy megöli őket.

- Mennyire gondolja komolyan az a hapsi, amikor azt mondja megöl valakit?

- Ő egy alvilági figura. Drog és-alkoholcsempészésből él. Nem egy ember élete szárad már a lelkén, hidd el, én tudom mire képes.

- De akkor miért jött vele össze Amanda anyja?

- Találkoztak egy bárban, ahol lefeküdtek és akkor már terhes volt apámtól. Sokáig nem tudta, hogy ki is igazából ez a hapsi, így azt hazudta neki, hogy az ő gyereke… évekig szép és jó volt minden, aztán kimutatta a foga fehérjét.

- Nem értem miért titkoltad el ezt.

- Még nem mondtam el mindent.

- Várj csak! Mire értetted azt, hogy tudod mire képes? Úgy beszélsz, mintha…mintha… Kirby! Kérlek, mond, hogy nem igaz, amire most gondolok.

- Vanessa! Nem tudom mit mondjak. Sajnálom oké?

- Te bűnöző vagy! – üvöltöttem a könnyek pedig már szétáztatták az arcom.

- Figyelj, pár éve nem álltunk túl jól anyagilag és az egész életem egy káosz volt. A szüleim állandóan veszekedtek, nem tellett kajára sem, és akkor belekeveredtem egy rossz bandába, akik bemutattak Am apjának és csak a pénzért csináltam, nem vagyok rossz ember és nem is használtam.

- Mit kellett csinálnod pontosan?

- Üzletelni. De már kiszálltam. Figyelj, most egy tanú védelmi programban vagyok akárcsak a történet többi szereplője. Kb. két éve élek itt, előtte Európában éltünk, Angliában. A nevem pedig igazából Micheal Kirby Donovan. Régebben az első nevem használtam, de váltanom kellett, úgy ahogyan a vezetéknevem is. A szüleim sem azok, akiknek mondják magukat és Amandáék sem. Azért játsszuk, hogy a barátnőm, hogy senki ne tudja meg, hogy a testvérem, mert akkor kiderülne, hogy az én apám az igazi apja. De muszáj volt hazudnunk, mert ha Am apja ránk talál nekünk végünk. A rendőrség évek óta keresi, de semmi.

- Ne, ezt én nem tudom elhinni. Képtelen vagyok. Nem értek semmit.

- Összefoglalva, Am apja keresi a családját és azt a férfit, aki Am igazi apja, hogy végezzen velük. Engem pedig azért keres, mert kiléptem a bandájából, és mert vallottam a rendőrségen. Ez mind Angliában volt. A program ide költöztetett minket, de már ránk talált. Mikor idejöttél, abban a hónapban telefonáltak a rendőrségtől, hogy valószínűleg itt van a környéken az az elmebeteg és jobban vigyázzunk magunkra.

- Istenem. Ez egy kicsit sok volt egyszerre. Én, én nem tudom mit tegyek vagy mit mondjak. Nem is ismerlek, nem tudom ki vagy, végig hazudtál magadról, az életedről. Lehet nem is téged szeretlek,  hanem azt, aki az agyszüleményed. Csak egy kérdésem van még: van jövőnk vagy felejtselek el örökre?

„Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?”

36. Te vagy az életem

- Én ezt nem értem. – nézett rám döbbentem Sarah

- Azonnal el kell mondanod mindent. – nyaggatott Nicole

- Szóval azt hiszem mindhármat szeretem…és még ott van Dave is - kezdtem bele és elmeséltem nekik mindent, de mindent az elejétől kezdve mostanáig. Sarah kapkodta a levegőt, Nicole kacéran nevetett.

- Ilyen nincs! Te nem vagy szűz. – ujjongott Nicole

- Jézusom. Még mindig itt tartasz? – vágtam hozzá egy párnát. Sejthettem volna, hogy őt csak ez fogja érdekelni.

- Segítenetek kell.

- Mégis mit tehetnénk?

- Le kell lepleznünk Kirbyt. Tudnom kell vajon tényleg ilyen szemét vagy csak álca, és ha hazudik miért csinálja?

- Miért nem próbálsz meg beszélni vele? – vonta meg a vállát Sarah

- Jaj, gondolod nem próbáltam. Össze vissza beszél állandóan.

- Akkor próbálkozz Amandánál.

- Azt nem lehet. Ő nem tudhat semmiről.

- Tudom már. Itasd le! A részeg ember mindig őszinte. – lelkesedett Nicole

- Te beteg vagy. Sok filmet nézel, nem gondolod?

- Nem, most komolyan. Kötözd meg és zárd be valahova, amíg el nem mondja mi a franc folyik itt.

- Ez nem túl drasztikus?- aggódott Sarah

- Kit érdekel, kisanyám? – ugrott fel Nicole.

Elhatároztam, hogy valami hasonló őrültséget csinálok, amint hazaértem. Eszementnek tűnt, de tudtam, hogy valami ilyesmi kell, ahhoz, hogy kicsalogassam a házából. A hétvége rendkívül gyorsan telt és már azon kaptam magam, hogy ismét búcsúzkodom a legjobb barátnőitől. Sokáig öleltük egymást, majd én beszálltam a taxiba, ami kivitt minket a reptérre. Kedd délután volt a suliból csak két napot hiányoztam, de Nate annyi SMS-t írt, mintha már egy éve elmentem volna. Amint kipakoltam és lezuhanyoztam erőt vettem magamon és átmentem Kirbyékhez. Nem, nem akarom még elrabolni, csak meg kéne beszélni egy újabb találkozót a reklámfilm miatt. Hiszen kevesebb, mint 2 napunk van befejezni és szinte még semmi sincs kész.

- Helo Nelly. Kirby itthon van?

- Igen, a szobájában. Menj csak fel. – tárta ki az ajtót. Felsétáltam az emeletre ám Kirby ajtaja előtt megtorpantam. De nem volt választásom, ezért bekopogtam.

- Gyere. – szólt ki

- Szia. – köszöntem megszeppenve, mert alig találtam a szavakat, mikor végignéztem rajta. Egy szál törölközőben ácsorgott a szoba közepén.

- Ó, he-helo. - dadogott, bár nem értem miért volt zavarban, mikor már láttam hiányosabb öltözetben is. Haja csurom vizes és kócos, mellkasáról még néhány csepp gurult. – Mit keresel itt?

- Remélem ráérsz, mert ma meg holnap be kell fejeznünk a reklámot. Kicsúszunk a határidőből.

- Ja, persze. El is felejtettem. De csinálhatjuk, nincs semmi tervem mára. – felelt

- Milyen volt a kiruccanás? – kérdezte épp oly könnyedén, mint ahogy a törölköző lehullott róla. Meglepettségemben egy hang sem jött ki a torkomon, látszólag őt a legkevésbé sem érdekelte, hogy anyaszült meztelen áll előttem.

- Nem vennél fel valamit? – mutattam az ágyán heverő alsónadrágra

- Hát eddig akartam, de most, hogy szóltál, inkább még sem.

- Ne csináld már. Nem ülhetsz pucéran végig.

- Miért ne? Ez az én szobám. – heveredett le a fotelba.

- Addig nem kezdem el, amíg fel nem veszel valamit. – vontam meg a vállam. Nem akarom a barátnőm pasiját pucéran látni. Fantáziálni, na azt aztán meg végképp nem akarok. Nagy nehezen feltápászkodott és magára kapta a boxerét. Még így is észveszejtően vadító volt, de már elviselhetőbb az, hogy nem érhetek hozzá.

- Leköteleztél. – feleltem hűvösen és leültem az asztala elé.  Ő lassan felém hajolt és a vázlatokat nézegette. Éreztem a friss tusfürdője illatát, a sampont és elég nehezen tudtam koncentrálni a feladatomra.

- Ne csináld ezt. – ugrottam fel

- Mit?

- Ne csábítgass. Ne érj hozzám, ne mászkálj előttem boxerben, ne legyél ilyen kívánatos.  – fakadtam ki, mire ő hangosan felnevetett

- De hiszen én nem csináltam semmit. Akkor is fürödtem volna, ha te nem jösz, és megvárom, amíg megszáradok, mielőtt felöltöznék. Bocs, ha véletlenül hozzád értem és azért is, ha túl közel mentem hozzád, de nem láttam rendesen a lapot. Úgyhogy, nem csinálok semmit.

- Nem? – kérdeztem vissza halkan

- Nem. – felelt búgó hangon

- Miért nem? – konyult le a szám

- Kis butus. – simított végig az arcomon.

- Sajnálom, én nem akartam ezt mondani. – szabadkoztam. Ő csak lassan felém hajolt és megcsókolt. Ajkaink összeérése maga volt a mennyország. Olyan puha volt és finom, és az eszem akármennyire is tiltakozott nem tudtam ellen állni. Aztán támadt egy zseniális ötletem.

- Akarlak. –súgtam a fülébe, ő pedig belesétált a csapdámba. Lelöktem a székre és az asztalon lévő szigetelő szalaggal odakötöztem. Pajzán mosollyal hagyta, hogy odaragasszam. Mikor elég erősen odaszíjaztam leszálltam róla és tudtam, hogy most a kezemben van.

- Na ki vele, szívem! Mit titkolsz?

- Mi a franc? Vanessa, mit művelsz?

- Addig maradsz ott, amíg el nem mondod mi a franc folyik itt. Miért játszod meg magad, miért hazudsz? Ki vagy te valójában? – kérdeztem dühösen, és mire a mondandóm végére értem, a könnyek elborítottak a szemem és tisztára mosták azt, így végre láthattam ki is ő valójában. Az életem...

35. Sose búcsúzz el

Azt hiszem nem hallotta. – nagy vallomásomra ugyanis semmit sem reagált én pedig már nem mertem még egyszer kiejteni a számon. Nemsoká hazavitt és egy könnyed csókkal búcsúzott

- Vanessa. – örült meg nekem anya

- Mi történt?

- Csomagolj, mert utazunk.

- Hová?

- Hát haza.

- Visszaköltözünk? – ijedtem meg.

- Nem, csak meglátogatjuk a nagyiékat és a többieket. Holnap reggel indul a gépünk. Az iskolából már elkértelek, igazából a hét eleje óta tudjuk, de meglepetésnek szántuk a szülinapodra. – ölelt át anya

- Szuper. – mondtam fele akkora lelkesedéssel, mint kellett volna. Aztán eszembe jutott a két legjobb barátnőm, és az, hogy újra láthatom őket, máris kárpótolt. Úgy döntöttem nem szólok senkinek az utazásomról, a tanárnő biztos mondja majd nekik. Reggel korán keltem, a szemem alatt sötét karikák mutatták fáradtságom. Nagy nehezen lecibáltam a bőröndömet a lépcsőn, és elindultam vele a kocsi felé. Anyáék már nagy pakolászásban voltak, így várnom kellett a soromra. Kirbyék háza felől zajokat hallottam. Odakaptam a fejem és láttam, amint Kirby felső testét meztelenre hagyva indul el futni. Rám pillantott és megtorpant. A kisördög ismét megjelent a vállamon és azt súgta, tegyek úgy, mintha visszaköltöznénk New Yorkba, tudom szemét húzás, de ki akartam szedni belőle, mit érez. Hangosan óbégatni kezdtem, hogy mennyire fog hiányozni mindenki és hogy megszerettem a házunkat, meg a környéket, és láttam ahogy Kirby arca eltorzul a szomorúságtól, még néhány krokodil könnycseppet is kipréseltem magamból a hatás érdekében. Apáék beszaladtak még valamiért, én addig kint várakoztam.

- És bejött! . – kárörvendtem magamban, mikor Kirby elindult felém

- Elmész? – kérdezte lesütött fővel.

- El. Apát szólítja a kötelesség.

- Nem hittem volna, hogy így lesz vége.

- Miért, elkezdődött egyáltalán valami? – játszottam az értetlent

- Ne csináld ezt.-  szólt rám. És képes lettél volna búcsú nélkül lelépni?

- Azoktól már elköszöntem, akik számítanak.

- És mi lesz a reklámmal?

- Hát semmi. Örülhetsz.

- Hiányozni fogsz. – suttogta, ami egyenesen a szívemig hatolt.

- Legalább most ne hazudj.

- Ugyan már, hiszen te is tudod, hogy mit érzek irántad.

- Hát nem, fogalmam sincs. De talán ez az utolsó alkalmad, hogy elmond.

- Szeretlek, amióta megláttalak. – fogta meg a kezem. Már tökéletesen alakult minden, hiszen végre kimondta, erre anyáék mindent tönkretettek.

- Vanessa. – Visszavittem pár cuccod, nem kell ennyi ruha egy hétvégére.

- Basszus. – csúszott ki a számon, mire Kirby elengedte a kezem.

- Ez nagyon aljas volt. – mondta dühösen. Felejtsd el, amit mondtam. – tette hozá.

- Ne aggódj, egy szavadat sem hiszem. – fordultam el tőle, és beültem az autóba. Szereeet! – üvöltöttem volna legszívesebben, de csak magamban örülhettem. Elindultunk az autóval, s mikor elgurultunk a futó Kirby mellett, vetettem rá egy utolsó pillantást. Ő ismét megállt, és sokáig bámult az autó után.

A repülőút szörnyen unalmas és hosszú volt, ezért kész megváltás volt leszállni a repülőről. Ebben a pár napban a nagyiéknál fogunk aludni, úgyhogy rögtön feléjük vettük az irányt. A két legjobb barátnőm már ott várt, mivel anya értesítette őket érkezésemről. Azonnal egymás karjaiba ugrottunk és sokáig úgy szorongattuk egymást.

- Most pedig, drága Vanesszánk, mesélj el mindent.

- Szerelmes vagyok. – sóhajtottam

- Kibe? – kérdezte Sarah és Nicole egyszerre. Hirtelen bevillant előttem Nate barátságos arca, óvó karjai és mosolyra húzódott a szám. Aztán láttam Joshuát, mint tökéletes férfit és a számra haraptam. És ott volt az ővé is. Kirbyé… mire lelohadt a mosoly az arcomról.

- Fogalmam sincs. – vallottam be végül magamnak is.

34. A hold bűvöletében

Eluralkodott rajtam a pánik, képtelen lettem volna belenézni a szemükbe, ha ismét felkapcsolódik a villany, ezért fogtam magam és kisurrantam az ajtón. A verendán ücsörögtem és magamat sajnáltam. Legszívesebben azonnal leléptem volna, de mégsem hagyhattam ott a saját bulimat. Igen. Miért én menjek el? Visszasiettem a házba, ahol az emberek furcsán néztek rám, de nem érdekelt. Megragadtam Nate karját és a sarokba húztam.

- Küld el őket, kérlek. Óriási botrány lesz ebből az egészből.

- De mégis mit mondjak nekik?

- Azt, hogy visszajöttek Jessica szülei.

- Rendben, szólok Jessnek, hogy ne buktasson le minket. Utána haza akarsz menni? - nézett rám aggódóan

- Maradhatok veled, ha szeretnéd. – feleltem, mire ő bólintott és elkezdte hazaküldeni az embereket. Jess tök jófej volt, azonnal levágta a szitut, és olyan hatásosan játszotta az aggodó lázadó kamaszt, aki a szülei tudta nélkül rendezett bulit, hogy ha nem én találtam volna ki, simán beveszem. Mikor mindenki lelécelt segítettünk összepakolni a barátnőmnek, majd Nate és én elindultunk valamerre.

- Sajnálom, hogy nem jött össze.

- Ugyan, ez nem a te hibád. Nagyon hálás vagyok neked ezért.

- Szóval, még csak 11. Mit szeretnél csinálni a szülinapodon.

- Áh, az őrültség lenne.

- Kivele.

- Soha nem fürödtem még a tengerben éjszaka. – ahogy kimondtam, már a kocsiban ültünk és haladtunk a tengerpart felé. Az idő kellemes volt és minden körülmény adott, ahhoz, hogy egy tökéletes estét töltsek vele. Az egyetlen gond a fürdőruha hiány volt, ami persze nem leküzdhetetlen. Nate alsógatyában maradt, én pedig fehérneműben. Szanaszét dobáltuk a cuccainkat a homokban, majd kézen fogva lépkedtünk a víz felé.  A hold bevilágította a tengert. Meseszép volt. Nate magabiztosan gázolt a vízben, én óvatosan totyogtam mögötte. A víz langyos volt, kint szélcsend. Nate egy másodpercre eltűnt a víz alatt, hogy megmártózzon, én pedig gyönyörködve figyeltem márvány testét, ahogy megcsillannak rajta a vízcseppek a holdfényben.

- Mit bűvölsz ennyire?

- Téged. – feleltem halkan és tettem felé néhány lépést.

- Nos, amit Amandának mondtam. Én.. öm. szóval. – Css. – zártam le a száját nedves ujjaimmal és még mindig őt bámultam. Szerettem. Határozottan szerettem. Bízom benne, a barátom, vele mindig biztonságban vagyok, megvigasztal, és viszont szeret. Ő felkapott az ölébe és úgy tartott és sétálgatott fel alá. Egy hűvös szellő jött, mire megborzongtam. Még szorosabban magához húzott, de nem szólt semmit. Lassan kicsusszantam a karjából, mert egyre jobban fáztam, így jól esett a langyos víz. Ő hirtelen megugrott és elindult kifele a vízből.

- Hová mész – kérdeztem

- Mindjárt jövök. Itt várj. – kiáltotta már a partról. Kb. 5 perc múlva ismét ott termett, de semmi változást nem láttam.

- Mit csináltál? – faggattam

- Figyelj. – suttogta majd az ég felé mutatott, amin különböző színű fények pompáztak.

- Tüzijáték! – kiáltottam

- Boldog születésnapot! – mosolyodott el

- Nem értem. Hogy szervezted ezt ide ilyen gyorsan? Honnan tudtad, hogy idejövünk?

- Nos, bár nem tudtam, hogy a buli ilyen rosszul fog alakulni, de amúgy is terveztem, hogy utána elhozlak ide, bár a fürdés sem szerepelt a forgatókönyvben. Az egyik barátom ezzel foglalkozik, ő segített. De ne beszélj, inkább nézd. – fordította a fejem ismét az ég felé.

- Én is szeretlek.  – mondtam és egyre inkább éreztem, hogy ezt komolyan is gondolom.