Csak a kezdet

38. Szerelmi sokszög

2010. nov. 5. 14:27 - írta PiciPatti

- Nem dönthetek helyetted, de a tényeket elmondhatom. Fogalmam sincs, mikor fogják elkapni azt az őrültet, hogy meddig kell még hazugságban élnem és veszélyeztetni sem akarlak. Ami talán még ezeknél is rosszabb, az, az, hogy lehetséges vissza kell mennünk Angliába, ha lejár a program.

- De ez engem mind nem érdekel, csak veled akarok lenni, legalábbis azt hiszem.

- Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Mit jelentsen ez?

- Figyelj, szeretlek, de ez nem működne. Úgy értem minket nem egymásnak teremtettek. Folyton bántanánk egymást, veszekednénk, a féltékenységemen nem tudnék uralkodni. Egyszerűen csak nem megy.

- Ez az utolsó szavad? – kérdeztem, mire ő bólintott. A gombóc azonnal a torkomra szaladt, éreztem, hogy ismét sírni kezdek, ezért hátat fordítottam neki és otthagytam. Végleg.

Kirby szemszöge:

Istenem. Hogy tudtam ekkorát hazudni? Én vagyok a legnagyobb marha a világon. Ide jön szerelmet vall én meg elküldöm. Még, hogy nem illünk össze? Ő a másik felem, nélküle nem érek semmit. Ez a legnagyobb hülyeség, ami valaha kicsúszott a számon. De nem tehetem őt ki ennek. Neki egy rendes és normális fiúra van szüksége, nem olyanra, aki állandóan bántja és bajba keveri. Az a fickó félelmetes és nem adhatom meg az esélyt arra, hogy neki bántódása essék. Én is félek. Több, mint két éve élünk nap, mint nap rettegésben a családommal és én már nem bírom ezt a terhet.  Itt van a közelben érzem. Naponta jönnek a rejtélyes hívások, amibe vagy nem szól bele senki, vagy csak szuszog. Az egész abszurd és az én hibám. Ha nem szállok be abba a bandába, akkor most nem kéne menekülnünk. Ahogy eszembe jut a banda szó, beugrik a legkeserűbb emlék is. Matt… a legjobb barátom volt én pedig megöltem őt. Belerángattam ebbe az egészbe és, amikor kiléptem rajta csattant az ostor. Az én lelkemen szárad a halála és ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak. Mikor bementem az irodába, ahol a Főnök volt, és elmondtam neki, hogy kiszállok, azonnal le akart lőni, de Matt az életét adta volna értem. A pisztoly elé ugrott. Sokszor vannak rémálmaim, mert otthagytam. De tudtam, ha nem szaladok el azonnal engem fog megölni. Gyáva voltam…és most is az vagyok. Inkább azt hazudom Vanessának, hogy nem kell, csak mert félek bevallani, hogy mekkora szükségem is van rá igazából. De jobb lesz neki más mellett. Basszus -kaptam a fejemhez, elfelejtettem mondani neki, hogy erről nem beszélhet senkinek. –  indultam el hozzá

Joshua szemszöge:

- Szevasz haver. – ült le mellém a bárban Mike.

- Hello. Hát te? Miért nem az asszonykáddal vagy? – céloztam Jessre.

- Áh, valami barátnőjénél van. És te? Miért nem Vanessával vagy bárki mással? Van olyan lány egyáltalán, akit nem kaphatsz meg?

- Remélem, hogy nincs. – kuncogtam, de ez csak a felszín volt. A szívem sebzett volt. Tudom nevetséges. A pasik nem ácsingóznak csajok után. Én pedig rögtön kettő után is.

- Mi a baj? Úgy elkomorodott az arcod.

- Áh, semmi, hagyjuk. Nem akarod neked nyavalyogni.

- Mond már cimbi. Ezer éve ismerjük egymást. Előttem nem kell szégyellned semmit.

- Azt hiszem szerelmi bánatom van.

- Neked? Most csak ugratsz ugye?

- Nem. Először is ott van Vanessa. Most mond meg, ki a fene tud kiigazodni ezeken a nőkön. Egyik nap édes és úgy érzem tetszem neki, másnap közömbös és mintha teljesen máshol járna az esze. Pedig tényleg kedvelem őt. Azt hiszem ő az egyetlen lány, aki el tudná felejtetni velem Amandát.

- Amandát? – akadtam barátom torkán a falat.

- Igen. Odavagyok érte kb. mióta ismerem. De most Kirbyvel jár és soha nem nézett rám úgy… de mióta Vanessa itt van, kezdem őt elfelejteni. Szívesen vagyok vele, mindig megnevettet és olyan szép.

- És Lorena?

- Ó, az egy nagy hiba volt. Mármint, oké beismerem, néha összejárunk egy-egy éjszakára, de ennyi. Hidegen hagy.

- Miért nem mondod el akkor Vanessának, amit érzel?

- Nem is tudom. Félek a visszautasítástól.

- Apám, néztél te ma tükörbe. Kii tudna neked ellen állni? Ahelyett, hogy itt ücsörögsz, már rég nála lehetnél.

- Igazad van. Megkeresem. – mondtam és felvettem a kabátomat.

Nate szemszöge:

Naplóm! (Igen fiú létemre naplót írok, nincs ezen semmi nevetnivaló, szeretném, ha az életem apró pillanatai is örök emlékek lennének, ennyi az egész.)

Vanessa szülinapja kész katasztrófa volt. Először is nem gondoskodtam arról, hogy Kirby ne legyen ott, így nem volt meglepő a balhé. Aztán Amanda is kitett magáért, amiért retteneten haragszom rá, másrész pedig örülök, hogy így történt, mert az este számomra tökéletes véget ért. Láttam Vanessán, hogy milyen jól esett neki a meglepetésem, de arra a legszebb álmaimban sem mertem gondolni, hogy kimondja, hogy szeret. Én barom nem reagáltam rá, féltem, ha rákérdezek, jól hallottam-e azt mondja, nem, vagy ha mégis, nem gondolta komolyan, így inkább csendben maradtam és azt képzelek bele, amit csak akarok. Biztos nevetségesen fog hangzani, de valamiért rossz előérzetem volt. Érezem, hogy űr tátong a szívemben, amit eddig ő töltött ki. Éreztem, hogy távol van, hogy nincs itt. Egész éjszaka nem aludtam, alig vártam, hogy bemenjek a suliba és megbizonyosodjam róla, hogy csak túlreagáltam. De igazam lett, nem volt ott. Visszautazott New Yorkba pár napra. Talán jobb lett volna, ha ott marad. Nem, beszélek butaságokat! Úgysem tudnék élni nélküle. Hogy kitörhetek-e egyszer a barát szerepéből? Remélem. Tudod naplóm, nincs annál rosszabb, mint mikor teljes szívedből szeretsz valakit, és ott van mindig, ahol te, de nem veled, mosolyog, de nem rád, szeret, de nem téged. Bármit megadnál érte, akár a csillagokat is lehoznád az égről, ő pedig valaki olyanért epekedik, aki bántja nem tiszteli és nem is érdemli meg. Igen, azt hiszem nincs ennél rosszabb. Most is hív. Nem kéne felvennem a telefont, biztos megint szomorú és vigasztalnom kéne, pedig ha tudná, hogy az én szívem töröttebb, mint az övé, nem kérné a segítségem. De nem bírom ki, segítenem kell ,erősnek kell lennem. Felveszem. Ő sír. Nem kérdezek semmit, csak veszem a kabátom és indulok hozzá.

Dave és Barbie szemszöge:

- Azonnal mesélj el mindent. – utasított Barbie, mikor felhívtam

- Tudom, mi az, amivel a legtöbbet árthatunk neki. És azt is tudom, ki fog segíteni. Lorena, egy csaj a suliból, aki utálja őt. A botrányt pedig nem más fogja kiváltani, mint egy kép.

- Miféle kép?

- Ez a hülye liba, képes volt egy szál semmiben kiugrani egy dobozból és táncolni egy srácnak. Szerzek egy képet és lejáratjuk. Az év végén lesz egy bál, ami tökéletes időpontja lesz ennek.

- Zseniális. Alig várom, hogy lássam Ms. Szent vagyok képét, amikor az egész iskola rajta fog röhögni.

- Ördögien gonosz vagy Barbie, de ezért szeretlek. Most mennem kell, nemsoká találkozom Lorenával a részletek miatt.

- Rendben. Oh, és Dave, ne felejtsd el kitalálni a sztorit se a kép mellé. – nevetett kárörvendően.

Vanessza szemszög:

A szobámban ücsörgöm és várom, hogy Nate végre ideérjen. Sírnék, de már képtelen vagyok. Azt hiszem elsírtam minden könnyem. Hirtelen kiabálásra lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon és láttam, amint Nate, Kirby és Joshua vitatkoznak a verandánkon. Kirby meglökte Joshuát, mire az arcon vágta. Azonnal lefutottam.

- Mi a fenét műveltek? Hagyjátok abba! – kiáltottam rájuk, mert még mindig egymást püfölték. Nate próbálta őket szétválasztani, de nem sikerült. Nem tudtam magam visszafogni, ezért közéjük ugrottam. Hiba volt. Egy ütést éreztem a fejemen. Nekilöktek a korlát sarkának talán. A kép halványult, nem tudtam nyitva tartani a szemem. Hallottam, ahogyan a nevemen szólítgatnak, de képtelen voltam válaszolni. Azt hiszem, nem akartam harcolni. Hagytam, hogy a fájdalom eluralkodjon rajtam, ami szinte megbénított majd elsötétült minden. Most megszűnt a zaj, megszűnt a látvány. Már nem éreztem hidegnek a követ, már nem fájt semmim. Már nem fájt a szívem, talán nem is dobogott…