Csak a kezdet

39. Örökre elvesztettem

2010. nov. 9. 15:24 - írta PiciPatti

Kirby szemszöge

- Vanessa!  Kelj fel, kicsim, kérlek, ne csináld ezt velem. – görnyedtem mellette a földön. Nate és Joshua értetlen fejjel bámult rám, feltehetőleg a kicsim szó miatt, de most ez érdekelt a legkevésbé. Az egész az én hibám, elakartam lökni Joshuát, de ez a lökött közénk ugrott és őt érte az ütés, mire nekiesett a korlát helyes szélének. A feje vérzik, teste merev, nem mozdul, nem felel. Nate a szüleiért sietett, Joshua a mentőket hívta, én pedig imádkoztam. Utoljára akkor fordultam Istenhez segítségért, mielőtt bementem a Főnökhöz, hogy kilépjek a bandából, de Isten nem hallgatott meg, mert akkor nem így alakult volna, akkor nem halt volna bele a legjobb barátom. Azóta elfordultam az Úrtól és nem hittem volna, hogy lesz még olyan valaki az életben, akiért imádkozni fogok. A könnyek égették a szemem, de nem mertem elhullajtani egyetlen egy cseppet sem, mert nem akartam, hogy gyanakodjanak. A mentő hamar ott termett és bevitték a kórházba. A mentőautóval nem mehettem vele, mert a szüleinek volt csak megengedve, de azonnal utánuk indultunk. Joshua és Nate is velem tartott.

- Miért hívtad úgy, hogy kicsim? – kérdezte Nate ideges hangon.

- Véletlenül.

- Ja persze. – kötekedett Joshua, de mindketten abbahagytuk a dolgot.

- Mi a fenét csináltatok nála? – faggatott Nate tovább. Engem ő hívott, hogy menjek oda, de titeket?

- Én a szüleihez akartam menni, apám üzent valamit. – kamuztam

- Én meg csak dumálni akartam. – felelte lazán Joshua

- ÉS mégis megtudhatná miért verekedtetek össze?

- Mert ez a gyökér azt hittem megcsalom Amandát.

- És mert ez a vadbarom azt hitte, meg akarom csak fektetni Vanessát.

- Istenem, nőjetek már fel végre. Ki tudjam mi lesz vele, megérte ez egy ekkora hülyeségért?

A kórházban azonnal bevitték a műtőbe. Nate, Vanessa szüleivel várakozott, Joshua a büfében ücsörgött, én pedig fel-alá járkáltam a folyosón. Eva szörnyen nézett ki, szerencsére férje tartotta benne a lelket. Kb. másfél óra múlva megjelent egy orvos. Arca izzadt volt és komor. Szája monoton mozgott, nem tudtam kiolvasni belőle, hogy milyen híreket közöl a szülőkkel. A szülők azonnal a szoba irányába rohantak. Nate és Joshua is kint maradt, ezért én sem mentem oda. Aztán kicsit később, mikor Evaék kijöttek és a két srác is eltűnt valahova, odalopóztam a szobához. Vanessa az ágyon feküdt. Fején hatalmas kötés éktelenkedett. Arca fal fehér volt és mindenhonnan csövek lógtak. A szemem ismét megtelelt könnyel, amik az engedélyem nélkül is kicsordultak. Leültem mellé az ágyra és az arcát simogattam. Izmai összerándultak, majd kinyitotta a szemét.

- Vanessa! Szerelmem. Kérlek ne küldj el és ne is szólj semmit. Az igazság az, hogy szeretlek és képtelen vagyok nélküled élni. Annyira megijedtem a balesettől, hogy elveszíthetlek, hogy rádöbbentem mekkora hülye voltam, mikor azt hazudtam, hogy nem illünk össze. Mindent jóvá teszek, ígérem. Kérlek csak bocsáss meg nekem és adj egy esélyt. – mikor befejeztem a mondókám ő még mindig hallgatott. Szemei tágra kerekedtek, zavartnak tűnt és ijedtnek. Oda hajoltam, hogy adjak egy csókot az arcára, de ő elhúzta a fejét.

- Ki vagy te? – kérdezte elcsukló hangon.

- Hogy, hogy kivagyok?  Én vagyok az Kirby. Aki mindennél jobban szeret téged és akit te is szeretsz.

- Nem emlékszem rád, sajnálom. Kérlek, most menj el.

- Ne csináld ezt. Tudom, hogy haragszol, de ez nem igazságos tőled.

- Fogalmam sincs ki vagy és miről beszélsz, de ha nem mész ki azonnal, hívom a nővért. – nyúlt a kapcsoló felé. Parancsára felálltam és kimentem a teremből.

- Mi történt vele, - ragadtam meg Nate karját

- Engedj el. Amnéziás te nagyokos.

- Az meg hogy lehet?

- Mondjuk úgy, hogy nekilöktétek a korlátnak?

- És meddig marad ilyen?

- Reméljük nem sokáig. Az orvosok azt mondják, talán csak részleges átmeneti állapot és a sokkhatás után elmúlik. 1-2 nap, ha szerencsénk van, ha nincs, akkor akár évekbe telhet, mire visszanyeri az emlékeit. Figyelj, fogadj meg egy jó tanácsot. Hagyd őt békén! Annyit szenvedett már miattad és nem érdemli ezt. Ki tudja, legközelebb talán meg is öleted.

- Igazad van. – küzdöttem a könnyeimmel. Kérlek, ne említsetek engem, ha kérdezne rólam, hazudd azt, hogy nem ismerem, így talán sikerül az, amit annyira szeretett volna.

- Mi az?

- Elfelejteni engem örökre.