Csak a kezdet

41. Viszlát szex

2010. nov. 17. 15:27 - írta PiciPatti

- Szívesen lennék a barátnőd. – mosolyodtam el, mire ő azonnal felkapott és pördült velem egyet. Mit szólnál, ha estére itt maradnál vacsorára? Anyu istenien főz, és most, hogy én vagyok a kis beteg, a kedvenceimet főzi.

- Jól hangzik. – egyezett bele majd egy csókot nyomott a számra. Ő elhúzta volna az arcát, de én nem hagytam. Olyan gyengéden és lassan csókolt, mintha attól félne, hogy eltörök. Nagyot sóhajtott, majd ledőlt az ágyamra. Én az ölébe hajtottam a fejem, ő pedig a hajamat cirógatta. Megnéztünk a TV-ben egy filmet, amin jókat nevettünk és kb. 7 óra fele lementünk vacsorázni. A lépcsőn lefele, hátulról ölelt át, így botladozva sikerült csak levánszorogni a földszintre. Bénázásukat nem csak anyáék figyelték. A nappali kellős közepén állt Kirby, és két idegen.

- Kicsim, ők itt Kirby szülei, Édesapádnak és nekem is nagyon jó barátink. Áthívtam őket vacsorára. – sietett a segítségemre anya.

- Jó estét. – léptem feléjük.

- Ő, a barátom. Joshua, és ő is velünk tart. Ha nem gond. – tettem hozzá és Kirby felé pillantottam. Arca vörös volt és zaklatottnak tűnt.

- Szevasz. – köszönt Kirby felé Joshua keserűen. Kirby csak biccentett. Elég kínos volt és a legrosszabb, az, hogy nem tudom miért.

- Nem bírjátok egymást? – súgtam Joshua fülébe

- Így is mondhatjuk. – felelt kurtán, majd átkarolt a vállam felett és úgy sétáltunk az ebédlőig. Azt hiszem a feszültség akkor érte el a tetőfokát, amikor a két fiú közé keveredtem. Ugyanis anyának mindig elképzelt ültetés rendje van, így nem nagyon variálhattam. Balra tőlem Kirby, jobbra Joshua. Azon gondolkoztam, milyen vicces lenne, ha még Nate is betoppanna, de szerencsére őt nem hívta senki. Pedig ülhetett volna az ölembe. – kalandoztam el. Anya szedett mindenkinek a finom csirkéből és illedelmesen jó étvágyat kívánt hozzá.

- Mióta is jártok? 10 perce? – kérdezte gúnyosan Kirby

- És te a barátnőddel?  - vágtam vissza.  Ő nem felelt, csak tovább evett. Komolyan mondom irritált a gyerek. Akkora bunkó. Nem is értem, hogy hihettem azt, hogy volt közöm hozzá.

- Szerencsére, jól meg vagyunk a barátnőmmel, amúgy. Joshua nem tudta elszedni előlem. – szólalt meg pár perccel később

- Mit jelentsen ez? – néztem nagy szemekkel Joshuára

- Azt, kedves Vanessa, hogy téged átvertek. Már évek óta odavan Amandáért.

- Ez igaz? – esett ki a kezemből a villa. A szüleink csak lapultak és kapkodták a fejüket.

- Talán régebben igen, de most már nem érdekel. Veled akarok lenni.

- Annyira veled akar lenni, hogy tegnap este Lorenánál töltötte az éjszakát. Ja, ő az a lány, akivel utáljátok egymást. – hergelt minket még jobban

- Hoppá. – nyögtem. Aztán rájöttem, mire megy ki ez a játék. Kirby féltékeny és megpróbál szétszedni minket. Ezt az örömöt pedig nem fogom megadni neki. Nem szakítok Joshuával legalábbis előtte biztos nem.

- És? Tegnap még nem is emlékeztem rá, jogos, hogy mással volt. – fogtam meg Joshua kezét. Azt hiszem ő jobban meglepődött, mint Kirby.

- Akkor sok boldogságot. – adta fel végül. A vacsora végéig senki sem szólt egyetlen szót sem. Én zavartan turkáltam csak a kajámat, apáék próbáltak különböző témákat feldobni, a két fiú pedig le sem vette egymásról a szemét. A vacsora után Joshua fáradtságra hivatkozva elköszönt. Nem volt nagy búcsúzkodás, azt mondta, ha alkalmas lesz beszélünk, majd se puszi se pá lelépett. Biztos szégyellte magát a történtek miatt, és nem hitte, hogy ezt megúszhatja. Mikor visszamentem a házba, megkönnyebbültem, hogy Kirby sincs a nappaliban, reménykedtem benne talán hazament, míg Joshuát elkísértem a kocsiáig, ami egy picit messzebb parkolt tőlünk. Anyáékra vetettem egy sokatmondó „bocsánat” pillantást és felbattyogtam a szobámba.

- Azt hittem sose érsz vissza. – nyújtózott egyet az ágyamon fekve az a felfújt hólyag.

- Megkérdezhetném, mégis mit keresel az ágyamban?

- Ó, hát itt már otthon érzem magam.

- Hogy érted ezt? – lepődtem meg

- Sehogy. – nevetett. Csak azért maradtam itt, hogy még átbeszéljük a pályázatot.

- Felesleges. Már kész van, holnap felveszem és du. leadom. – Ő bólintott és felült az ágyra, mint, aki menni készül.

- Miért tetted tönkre az estét? – kérdeztem mielőtt elszökhetett volna

- Mert nem akarom, hogy azzal a nyálgéppel járj.

- Miért? Ő helyes és rendes.

- Te jobbat érdemelsz.

- Mint pl?

- Akkor már inkább a Nate gyerekkel. Az sokkal normálisabb és ő téged szeret, nem a külcsint.

- Köszi az atyai jó tanácsokat, de bízd ide a dolgot.

- Rendben, ahogy gondolod. – játszotta a sértődöttet és elindult kifele. Vártam, hogy elhúz mellettem, de ahelyett szorosan magához húzott a derekamnál fogva. A lélegzetem is elállt a meglepettségtől, és magától az érzéstől, hogy milyen jó a karjai közt lenni. Az arcomhoz nyomta a fejét és a fülembe súgta, hogy : kellesz. Én az ajkammal súroltam az állkapcsát, olyan erotikuson, ahogy csak tőlem tellett, a kezemmel pedig a fenekébe markoltam. Az ajkaim apróra nyíltak:

- Tépj sorszámot. – suttogtam önelégülten. Épp ellöktem volna magamtól, de ő felkapott és az ölében cipelt az ágyig, majd rádobott arra.

- Engem soron kívül is fogadhatnál, ez csak egy búcsú együttlét. – mondta, miközben az ingét gombolta. Izmos felsőteste már félig szabadon volt, és nekikezdett az én nadrágomnak is. Ő óvatosan fölém hajolt, én pedig úgy vágytam egy csókjára, mint egy kiéheztetett kutyus, aki előtt a húscafatot lóbálják. – De hiszen mi a francot művelek? Azt se tudom ki ő, én meg már félig meztelenül állok előtte. De mégis valamiért úgy érzem, mintha most lennék igazán én. Aztán fogalmam sincs mi történt, ő hirtelen felpattant, és mint valami eszeveszett futott ki az ajtón. Azonnal visszaöltöztem és utána rohantam. Anyáék a hálóban, Kirby szülei sehol. Kifutok az utcára. Kirbyék háza lángol. Azonnal anyáékért rohanok. Ők a tűzoltókat tárcsázták én pedig futottam, ahogy a csak a lábam bírta utána, nem törődve, a szüleim könyörgésével.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 7 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

 

Bemutatkozás
Vanessa, az álomszép lány, aki New Yorkból, érkezik Los Angelesbe, hogy bevegye a várost. Életének központjában 3 fiú áll,Nate a hű barát, Joshua az isten, és Kirby maga a megtestesült ördög. Vajon melyiket választja?
Friss kommentek
Legkommenteltebb
Archívum
Iratkozz fel
Linkek
Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend