43. Nászút :)
2010. nov. 24. 19:04 - írta PiciPattiMikor hazaértünk jött a nap legrosszabb része. Kirby anyukáját füstmérgezéssel kórházba szállították, a házuk porrá égett. Nem maradt semmijük. Anyáék felajánlották neki, hogy maradjon nálunk éjszakára. Ő persze azonnal tiltakozott, nem akarta ránk hozni a bajt, de apa nem engedte, hogy az utcán kóboroljon. Én megkértem anyáékat, hogy minden hátsó szándék nélkül had aludjon az én szobámban, mert nem szeretném, ha ebben az állapotban egyedül kéne lennie. Természetesen belegyeztek.
- Elalszok a földön is. – dobta le a párnát a földre Kirby kb. éjjel 3 óra fele.
- Ugyan, miért? Feküdj az ágyba, amelyik felére csak akarsz, el fogunk férni. – nem féltem, attól, hogy kihasználja az alkalmat, hiszen nem épp ez volt erre a legmegfelelőbb idő. Ledobta magáról a pólóját és a farmernadrágját, majd egy szál alsógatyában beszállt az ágyba.
- Köszi, hogy ilyen rendes vagy velem.
- Igazán nincs mit megköszönnöd. – feküdtem be mellé.
- Hallottam a kocsiban, hogy azt mondtad „emlékszem”. – hajtotta le a fejét.
- Nem mindenre. Csak pár kép villant be. Emlékszem Amandáékra, és a sztoridra. De, hogy honnan ismerlek ilyen jól, és miért húz feléd a szívem arra nem.
- Tehát felém húz a szíved? – csapott le rám. Én lesütöttem a szemem és leoltottam a villanyt.
- Jó éjt. – köszöntem el, majd az oldalamra fordultam, háttal neki. Éreztem, hogy ő mocorog, majd elaludtam.
- Jól van, köszönöm. Akkor majd beszélünk. – hallottam reggel Kirby hangját. Mikor kinyitottam a szemem már letette a telefont.
- Kivel beszéltél? – nyújtózkodtam
- A rendőrséggel.
- És? Mit mondtak?
- Azt, hogy el kéne tűnnöm.
- Mi? – ugrottam ki az ágyból. Elmész?
- Igen, muszáj.
- Itthagynál?
- Dehogy. Jössz velem.
- Nem értek egy szót sem.
- A rendőrség elintézi, hogy mi nyerjük a pályázatot, így eltűnhetünk 10 napra Európában.
- Ez most komoly?
- Igen. Öltözz, irány a suli, mert le kell adnunk a munkát és úgy kell tennünk, mintha minden rendben lenne. Én előre megyek, nem kellenek a pletykák és különben is beszélnem kell Amandával. Ő még nem tudja mi történt apával.
- Te jól vagy?- aggódtam érte. Annyira erős és fegyelmezett, nem tudtam hova tenni. Végül is megölték az apját, őt pedig elrabolták, az anyja kórházban, de az arca meg sem rezdül.
- Én ezt nem magamért teszem. Csakis érted. És nem hagyhatom el magam, mert téged biztonságban akarlak tudni.
- Magaddal törődj, ne velem.
- Azzal foglalkozom, ami a legtöbbet jelenti a számomra. – mondta majd közelebb lépett hozzám és szorosan magához ölelt. Annyira féltem. A hideg is kirázott a gondolattól, hogy elveszíthetem őt.
- A suliban Nate nagyon mérges tűnt, amiért alig szóltam hozzá egész nap, de annyira ideges voltam, hogy képtelen lettem volna bájcsevegni akárkivel is. Szerettem volna elmesélni neki mindent, elmondani, hogy veszélyben vagyok, de nem tehettem, nem akartam kockáztatni. A tanárnő el volt ájulva a reklámfilmtől, persze ő nem volt beavatva abba, hogy mi fogjuk nyerni a díjat, de így is biztos volt benne.
- Szia. Beszélhetnék veled? – állított meg a folyosón Joshua.
- Szia, persze. Mond csak.
- Sajnálom, ami a vacsorán történt. Igaz, hogy régebben tetszett Am, de most már nem érdekel és tényleg kedvellek. Amit Lorenáról mondott az sajnos igaz, de mentségemre szolgáljon, hogy akkor még nem voltunk együtt és nem tűnt esélyesnek a dolog, hogy valaha is együtt leszünk.
- Nincs semmi baj, én komolyan megértem, de azt hiszem elhamarkodtam azt, hogy legyünk egy pár. Elvileg ismerlek hónaok óta, de nem igazán rémlik semmi, és inkább töltenék veled egy kis időt, mielőtt a barátnődnek mondom magam. Remélem megértesz.
- Persze, úgy lesz, ahogy szeretnéd. Akarod, hogy hazavigyelek? – Igazából nem akartam, de feltűnést se szerettem volna kelteni, ezért elfogadtam. A kocsiúton végig csendes voltam, akárcsak egész nap.
- Köszi a fuvart. – búcsúztam volna el, de ő még adott egy puszit az arcomra. Zavartan mosolyogtam, majd beléptem a házba. Kirby persze azonnal ezzel fogadott.
- Ó, micsoda gavallér. – nevetett gúnyosan.
- Az. – zártam le röviden a dolgot. – Mikor lesz eredménye a pályázatnak? Hát már ma kénytelenek lesznek kihirdetni, holnap ugyanis már utazunk.
- Már holnap?
-Igen, jobb lesz, ha csomagolsz és felkészül a kis nászutunkra. – kacsintott majd felhörpintette a pohara tartalmát.Felmentem az emeletre és előrángattam az utazó táskámat. Becipeltem a szobába és elkezdtem megtömni a legjobb ruháimmal. A nászút szó fél percenként ismétlődött a fejemben. Mi a fenét fogok csinálni ezzel az őrülttel 10 napig? Délután, ahogy Kirby ígérte csörgött a telefon, és közölték velünk, hogy megnyertük a versenyt. Anyáék előtt persze úgy tettünk, mintha minket is meglepett volna a dolog. Kicsit furcsállták, hogy még csak aznap adtuk le és máris van eredmény, de nem volt okok kételkedni bennünk. Másnap reggel apáék vittek ki minket a reptérre. Az út szörnyen hosszú volt, de legalább volt időnk kialudni magunkat, nem úgy, mint előző éjjel. Annyira idegesek voltunk, hogy nem jött álom a szemünkre, de szólni sem volt kedvünk. Mikor megérkeztünk Németországba (ami a körút első helyszíne volt) nagy megkönnyebbülést éreztem. Egy taxi vitt minket a hotelünkbe. 4 csillagos minősítésű hotel volt. A recepción gyorsan bejelentkeztünk, majd felkísértek minket a szobánkba. A boy kitárta előttünk az ajtót.
- A nászutas lakosztály. - mosolyodott el. Alig akartam hinni a szememnek, és ha ez nem lett volna elég meglepetés, mikor beléptem, megláttam, hogy az ágy tele van rózsaszirmokkal és egy levélke hever a párnán.
Sajnálok mindent, de remélem ezzel egy kicsit kárpótolhatlak.
- Ez a te műved? - vigyorogtam Kirbyre. Bólintott majd mellémlépett és gyengéden megcsókolt.
- Ebben a 10 napban, csak a miénk a világ.
Eddig 8 komment érkezett
(
)
-
1. secret.girl
2010. 11. 24. 19:40 -
2. bonnieolsen - http://chelsandjb.blog.neon.hu/
2010. 11. 24. 20:28Waaaa.
Imádom!!! (:
Megérte várni ;)
Siess a kövive!:D
A másikba miért nincs rész :O ??? -
3. PiciPatti
2010. 11. 24. 21:38köszii csajook :)) holnap bizti lesz 1 meg talán szombat este is, legalábbis igyekszem :D a másik sztoriban is hnap lesz új :) puszii (LL)
-
4. smielyreka
2010. 11. 26. 18:16a bizti az nem olyan biztos :|
mikor lesz uj? -
5. PiciPatti
2010. 11. 26. 18:21tudom és sajnálom, de történt vlmi nagyon rossz velem, és nem volt erőm írni. a másik sztorinál azért volt friss, mert az már kész volt. de már kezdenek megoldódni a bajok, holnap este remélem tudom hozni a kövit. bocsánat még1szer :(((
-
6. smileyreka
2010. 11. 26. 18:57Jajj mi történt? :|
-
7. PiciPatti
2010. 11. 26. 18:59szakítottam a barátommal 3 és fél év után és most egy picit nehéz, de túl leszek rajta... :))
-
8. smielyreka
2010. 11. 26. 22:04Jaj sajnálom...
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

wááá imádom <3 mi fog még itt történni:P
rózsaszirmok awh:)
remélem még a héten lesz rész:)