Csak a kezdet

45. Leszel a feleségem?

2010. nov. 29. 13:01 - írta PiciPatti

- Istenem. – ejtettem ki a kezemből a bögrét. Nem védekeztünk. – dadogtam idegesen. A bögre csörömpölésére Kirby azonnal kiugrott az ágyból. Mint valami tébolyult leugrott a földre. Vacogott. Most először láttam félni. Az ijedtség rajtam is átfutott, mozdulni sem bírtam.

- Kicsim, nincs semmi baj. Csak leejtettem a bögrét. – próbáltam nyugtatni. Mikor ismét beindult a vérkeringésem, odasiettem hozzá és szorosan magamhoz öleltem. Sírt.

- Rosszat álmodtam. – magyarázta. Gyűlöltem őt így látni, nem sok kellett, ahhoz, hogy én is elpityeredjem. Nem szólhatok most neki a félelmemről. Nem tudná feldolgozni. A kemény és erős külső mögött, még is csak egy gyermeki szív lakozik. Hiszen 18 éves. Még nem kéne átélnie ilyeneket.

- Annyira sajnálom, hogy belerángattalak ebbe. Önző dolog volt tőlem, csak azért elhozni ide, mert nem akartam egyedül jönni. Bele sem gondoltam a következményekbe.

- Ne vádold magad. Azért vagyok itt, mert itt akarok lenni, melletted a helyem. Tudom, őrültség, hiszen nem is emlékszem rád, csak pár napja „ismerlek”, de soha nem szerettem még senkit ennyire.

- Én is szeretlek, el sem hinnéd mennyire.

- Figyelj, el akartam hallgatni, de képtelen vagyok magamban tartani, annyira ideges vagyok.

- Mi a baj?

- Tegnap, mi tegnap este nem… nem használtunk semmit. – sütöttem le a szemem.

- Ó. – nyögte.

- Ó? Ennyi? – furcsálltam

- Hát mit mondhatnék? Nem biztos, hogy terhes leszel. Egy csomó pár évekig próbálkozik, mire összejön nekik.

- Remélem, igazad van, mert ez most nagyon nem hiányzik. De ha mégis, van rá megoldás.

- Mi féle megoldásról beszélsz? – engedte el a kezem. Elvetetnéd? – ráncolta homlokát.

- Miért, te talán nem? 18 évesek vagyunk, egy katasztrófa közepén, még se diplománk, se pénzünk. A reális döntés az lenne.

- Hallani sem akarok erről még egyszer. Ha gyerekünk lesz, megtartjuk.

- Erről ráérünk akkor vitatkozni, ha már biztos lesz. – zártam le a vitát, mire ő dühösen felállt.

- Hová mész? – fogtam volna meg a kezét, de ő elrántotta.

- Zuhanyozni. Aztán indulunk arra a hülye előadásra.

Németország után Franciaországban töltöttünk pár napot. A hangulat néha fagyos volt, ami érthető volt a stressz miatt, máskor meg úgy voltunk, mint a házasok. Jártunk Magyarországon és Ausztriában is. Rengeteg hasznos dolgot tanultam, ami a reklámtervezést illeti, rendkívül megérte ideutazni. Az utolsó napon Angliába utaztunk. Délelőtt részt vettünk egy búcsú előadáson, a délutánt pedig arra használtuk fel, amire akartuk. A gépünk este 6kor indult csak.

- Vigyél el oda, ahol laktatok.

- Hogyan? Gyalog? Kb 1 órányira van innen autóval.

- Béreljünk egy kocsit.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Túl sok fájdalmas emlék jönne elő.

- Megértem. De talán most pont erre van szükséged. Menjünk el, kérlek. – Ő nagy nehezen belegyezett. A közeli autókölcsönzőben béreltünk egy kocsit, azzal utaztunk a kis városba, ahol lakott. A házuk egy kedves kis családi ház volt, nem látszott rajta, hogy nem lakik itt senki.

- Nagyon szép. Él itt valaki?

- Igen, ki van adva, addig, amíg… - nyelt egy nagyot

- Amíg vissza nem jöttök. – Ő csak bólintott. Gyűlöltem arra gondolni, hogy visszajönnek ide.

- Talán mégis csak rossz ötlet volt idejönni. – érttettem egyet végül. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, mert nem akartam nehezíteni a dolgát, de képtelen voltam erősnek mutatni magamnak.

- Ne sírj, kérlek. Még felesleges előre aggódni. Lehet, hogy meg sem élem a költözést.

- Ilyet még viccből se mondj. El fogják kapni azt a szemetet.

- Örülök, hogy legalább az egyikőnk optimista.

- Inkább menjünk, ez a hely rossz hatással van rád. – fordultam a kocsi irányába. Azt hiszem elhamarkodtam ezt a minden rendben lesz dolgot. Velem szemben, egy öltönyös, rosszalló tekintetű férfi állt. Kirby arcán nem látszott idegesség, de ez engem nem nyugtatott meg. – Ő az? – kérdeztem halkan tőle.

- Nem. Ő az embere, Tom. Örülök, hogy látlak. – fordult hozzá.

- Én kevésbé fiam. – Mi a farncot kerestek itt? Te is tudod, hogy ha most más talált volna rátok, már ne élnétek.

- Tudom. Tom, ő a barátnőm, Vanessa.

- Igazán elragadó. – csókolt nekem kezet

- Nem igazán értem, hogy mi a franc van itt. Ő a jófiú vagy mi? – dühöngtem

- Igen, így is mondhatjuk. – nevetett Tom.

- Csodás. Akkor maga hagyni fogja, hogy elmenjünk épségben ugye?

- Nem tehetem. Akkor engem is megölnének.

- Tom, kérlek, Vanessat engedd el, nem tud semmiről, csak azt meséltem neki, hogy bajban vagyok. Őt engedd elmenni. Kérlek. Én veled megyek.

- Nem, nem mész te sehova nélkülem. – tiltakoztam

- Ne vitatkozz velem. Nem fogom hagyni, hogy ti is bajba kerüljetek.

- Ti? – kérdeztem vissza meglepetten

- Te és a gyerekünk. – simított végig a hasamon.

- Már pedig kedves Tom, igenis tudok mindenről. Tudok a drog csempészésről, úgyhogy ha őt viszi engem is vigyen.

- Istenem, mindjárt elsírom magam, olyan meghatóak vagytok. – gúnyolódott a banda tag. De sajnálom fiatalok, nem tehetek kivételt. Kirby, te élve kellessz nekünk, viszont a kis barátnőddel végeznem kell. – mondta szigorúan, majd rám tartotta a pisztolyát. Annyira féltem ,hogy mozdulni sem tudtam.

- Neee! . – kiabált Kirby, majd ellökött. Nagyon bevertem a fejem, fogalmam sem volt mi történik. Annyit hallottam csak, hogy a fegyver elsült. Ijedten keltem fel a földről és néztem, ahogy verekednek. Sosem hittem volna, hogy Kirby ilyen jól verekszik, de biztos kiképezték. Egy hirtelen mozdulattal a földre terítette a fickót, és fejbe verte a pisztollyal. Odafutott hozzám és magához ölelt.

- Te vérzel! – kiáltottam fel, mikor megláttam, hogy csurom vér a karja.

- Nem érdekes, el kell tűnnünk innen. – rohantunk a kocsihoz.

- Legyél a feleségem. – lihegett a kocsiban

- Tessék? – kérdeztem vissza, mert nem akartam hinni a fülemnek.

- Gyere hozzám. Ha túléljük azért, mert veled akarom leélni a életem, és a gyerekünkkel, ha pedig nem úszom meg, azt akarom, hogy valami össze kössön minket. Szóval, mit mondasz? Leszel a feleségem?