Csak a kezdet

47. Ringyónak kikiáltva

2010. dec. 15. 19:36 - írta PiciPatti

Kirby szemszöge

2 héttel később…

Már lassan több, mint két hete nem láttam őt és nem is hallottam felőle. Most, hogy már nem vagyunk szomszédok és iskolába sem igen jártam, lehetetlen volt, hogy összefussunk, hívni pedig nem hívhattam. De már annyira rosszul éreztem magam, hogy úgy döntöttem, bemászom az ablakán. A házuk előtt óvatosan lopakodtam, de aztán megkönnyebbültem, mikor észrevettem, hogy nincs itthon a kocsijuk, így biztosra vettem, hogy elmentek valahová. De azért a biztonság kedvéért mégiscsak az ereszcsatornát választottam. Az ablaka résnyire nyitva volt, így könnyen bejuthattam…volna, de aztán megpillantottam őt és azt, hogy telefonál.

- Jaj, lányok nem kell ebből ekkora ügyet csinálni. A lényeg, hogy már nem vagyok terhes. Nem volt más választásom.  – hallottam a hangját.

Szinte megmerevedtem ennek a szónak a hallatán. Elvetette? Képes volt abortuszra menni, úgy, hogy meg sem beszélte velem? Megölte a gyerekemet. Istenem, én ezt képtelen vagyok elhinni. Azonnal lemásztam az ereszről és pár percig csak tétlenül álltam a házuk előtt. A pillantásom hirtelen a leégett házunkra tévedt, és a szívem egyre inkább összeszorult. Minden rossz okozója ő. Teljesen felforgatta az egész életemet. Annyira gyűlöltem, soha többé nem akartam őt látni. Elhatároztam, hogy, amint elkapják azt a szemétládát, visszamegyek Angliába. Jobb lesz így.

Vanessa szemszöge:

Ma este bál, és a partnerem nem más, mint Nate. Persze Joshua is meghívott, de tudomásul vette, hogy már megígértem Natenek, de azt mindenesetre megbeszéltük, hogy ettől függetlenül vele is szívesen táncolok az este. A ruhámról szerencsére már időben gondoskodtam, így nem kellett azon aggódnom, hogy mit vegyek fel.

- Olyan gyönyörű vagy- mondta apa, mikor leértem a lépcsőről. Anya végigsimított rózsaszín szaténruhámon majd beletűzött még egy gyöngyöt a begöndörített hajamba. Mire felvettem a cipőmet Nate már az ajtót kopogtatta.

- Oh. Hihetetlen, hogy milyen szép vagy. – mondta halkan

- Köszönöm. Hozom a táskám és indulhatunk. Pár perc múlva már Nate autójában ültünk, aki feltűnően szótlan volt.

- Baj van? Nincs kedved menni? - faggattam

- Nem. Szó sincs ilyenről. Csak még mindig nem tértem magamhoz. - mondta miközben végig nézett rajtam

- Jaj Nate. Ne butáskodj. Különben te is jól nézel ki. Jól áll neked az öltöny.

- A következő pillanatban már befordultunk a kocsibejáróra, a tornaterem elé. Az épület a szivárvány színeiben úszott a rengeteg hangulatvilágítástól. A zene üvöltött és a terem csordultig tele volt az iskola diákjaival és azoknak kísérőivel. A terem végében volt felállítva a színpad, melyen 2 mikrofon adott lehetőséget a beszédek kihangosítására. Mögötte épp a helyi legmenőbb banda játszott. Mindenki mesésen nézett ki. Amanda türkizkék ruhája csodásan illett kék szeméhez, Jess levendula kisestélyije finoman kiemelte alakját. A bál már vagy 2 órája tartott, de sem Joshuát sem Kirbyt nem láttam sehol sőt az ő kis pincsijüket Lorenát sem, pedig azt hittem egész este a színpadon fogja rázni magát. A sok táncolástól már rettenetesen fájt a lábam és vágytam egy kis friss levegőre. Nate-t nem akartam elvonni a barátaitól, ezért egyedül indultam el a büféasztalhoz, hogy kérjek egy pohár vizet, amit majd kint megihatok. Az asztalnál ácsorogtam s egyszer csak valaki megérintette a vállam.

- Na? Jó a buli? – kérdezte a kezét még mindig vállamon pihentető Joshua

- Szia. Aha. Klassz.

- Eltűntél- mondta kurtán

- Én? Te nem voltál a héten iskolában – néztem rá zavarodottan

- Igen, de azért hívhattál volna. – mormogta. De mindegy. Jössz táncolni?

- Igazából épp levegőzni akartam.

- Akkor elkísérlek. - de amint kimondta Lorena már Joshua karját rángatta és eltűntek a szemem elől.

- Csúcs. – dörmögtem. Fogtam magam és elindultam a kijárat felé. Páran ácsorogtak még az épület előtt, de egyiket sem ismertem annyira, hogy csatlakozzam hozzájuk, ezért egyedül ácsorogtam és élveztem, ahogy a szellő kicsit enyhít a hőségen. Miután kikortyolgattam a vizemet, elindultam befele. Rögtön feltűnt, hogy nem szól a zene és az emberek is hallgatnak. Besiettem a terembe s ekkor vettem észre, hogy mire figyelnek a többiek. Egy lány állt a színpadon Lorena mellett. Amint észrevettek rám irányították a fényszórót és nevetésben törtek ki.

- És végre itt van a mi kis Vanessánk. Jól megvárattál minket, már majdnem elkezdtük nélküled. – visította az, az ember, ha annak lehet nevezni, akinek a hangját sosem fogom elfelejteni. Barbie volt az, aki ott állt ujjal mutogatva rám. Mivel a bálozóknak fogalmuk sem volt arról, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki, felköveteltek a színpadra.

- Tudjátok, Vanessa volt a régi iskolánk üdvöskéje. Mindenki odavolt az angyali álarcáért. Nagy kár, hogy ez mind csak kamu. Az igazság az, hogy ő a legnagyobb ribanc a világon. Elvette a szerelmemet és megalázott az egész suli előtt. Hazugságokat terjesztett rólam és még a ruháimat is ellopta. Mikor mindez kiderült, kiutálták az iskolánkból és ezért van itt köztetek, nem azért mert a szülei ide akartak költözni. Tehát ne higgyetek neki, velejéig romlott. És, hogy mindezt bizonyítsam, itt egy kép róla. – majd kb. 100 db fénymásolatot dobott az emberek közé, amin én a Kirby- félbe bulin lenge öltözetben lejtek. Éreztem, ahogy a rólam elhordott sok ócska hazugság hatására potyogni kezdtek a könnyeim. Ahelyett, hogy megvédtem volna magam, kirohantam a teremből. Addig futottam ameddig csak a lábaim bírták. A parton muszáj volt megállnom, hogy pihenjek és a cipőm sarka is teljesen tönkrement a rohanástól. A könnyektől elmosódott a sminken a hajamat pedig szétzilálta a szél.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 3 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

 

Bemutatkozás
Vanessa, az álomszép lány, aki New Yorkból, érkezik Los Angelesbe, hogy bevegye a várost. Életének központjában 3 fiú áll,Nate a hű barát, Joshua az isten, és Kirby maga a megtestesült ördög. Vajon melyiket választja?
Friss kommentek
Legkommenteltebb
Archívum
Iratkozz fel
Linkek
Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend