48. Kellesz nekem...
2010. dec. 20. 14:55 - írta PiciPatti- Vanessa. Merre vagy? – kiáltotta valaki s pillanatokon belül ott termett mellettem.
- Hazugság. Minden. – hüppögtem
- Tudom. Egy szót sem hittem el belőle. – ölelt magához az egyetlen ember, akire bármikor számíthattam Nate.
- Miért csinálták ezt velem?
- Fogalmam sincs Kirby, miért volt ekkora szemét.
- Kirby.?
- Igen, állítólag ő kérte meg Lorenát, hogy szúrjon ki veled, ő pedig megtudta, hogy Barbie az ősellenséged és innentől már láttuk az eseményeket. De te tudod, hogy miért tett ilyet Kirby?
- Nem akarok erről beszélni. Csak haza akarok jutni. Elvinnél?
Nate tüneményes volt, egész úton hülyeségeket beszélt, hogy elterelje a figyelmem a történtekről. Éreztem, hogy mennyire szeret és hogy jobban kellek neki, mint a levegő, de most túl zaklatott voltam ahhoz, hogy én is kedves legyek vele.
- Kicsim. Te már itthon? – nyitott ajtót anya, mivel a kulcsomat nem vittem magammal. Mikor megpillantotta könnyes arcomat, rögtön átölelt és vigasztalt. Aznap este képtelen voltam megszólalni és abbahagyni a sírást. Bedugott az ágyba és megvárta míg álomba sírom magam. Másnap reggel persze nem úszhattam meg a beszámolót.
- Nos, röviden tömören összefoglalva, Kirby megkérte Lorenát, hogy tegyen tönkre, mire az iderángatta Barbiet, aki az egész suli előtt lejáratott, mindenféle hazugságokat mondott és nevetségessé tett.
- Úristen. Annyira sajnálom. Úgy látszik, Barbie akkor se szállna le rólad, ha az Antarktisz -ra költöznél. Figyelj, a barátid biztosan nem hittek a neki, a többiek meg mit számítanak? Egy-két hét van hátra a suliból, és minden csoda három napig tart. Addig meghúzod magad a nyár alatt pedig szépen mindenki elfelejt mindent.
- Gondolod?
- Hát persze.
- De a jövő héten lesz az osztálykirándulás. De mégis, hogy menjek el így?
- Nem bujkálhatsz örökre. Ha azt látják, hogy megfutamodsz azt fogják hinni, hogy minden igaz abból amit tegnap este hallottak és ezért nem mersz szembeszállni velük.
- Köszi anyu. – öleltem át
Az egész hétvége szörnyen telt. Már nem fakadtam sírva minden percben, de eléggé rátette a bálon történt a bélyegét a hétvégémre. Szerencsére Amanda és Jess eljött meglátogatni és biztosítottak arról, hogy ők sem hitték el Barbie hazugságait, sőt nem csak ők, de az iskola nagy része sem. Ettől kezdtem magam jobban érezni, de azon a tényen akkor sem változtatott, hogy Kirby találta ki az egészet. Hogy tehetett ilyet velem? Persze, tudtam, hogy haragszik rám, de azt hittem attól még fontos vagyok neki és sosem lenne képes ilyesmire. Szörnyen csalódott voltam és dühös. Ám egy haszna mégis csak volt ennek a balhénak. Egy SMS, amit alig pár perce kaptam.
Ne haragudj a bál miatt és, hogy csak úgy hagytam, hogy Lorena elrángasson. Amit művelt veled az igazán aljas dolog volt, és egy cseppet se aggódj, én tudom, hogy te nem vagy olyan, mint amilyennek az a lány elmondott. Lorenával végleg lezártam a dolgokat és szeretném, ha találkoznánk valamikor. Joshua
Nem haboztam válaszolni neki.
Sajnálom, hogy te csak most jöttél, rá milyen ember is valójában, de örülök, hogy nem sikerült megvezetnie. Szívesen találkoznék veled.Vani J
És ő sem…
Mit szólnál, ha pár óra múlva elrabolnálak? J.
Azt, hogy a világ végére is elmegyek veled. Na jó ez egy kicsit erős lenne,még ha igaz is… :D
Várlak.
Azonnal felugrottam, és letusoltam, hajat mostam, majd beszárítottam. Az egész ruhásszekrényemet kipakoltam, hogy a legmegfelelőbb ruhát vegyem fel, attól függetlenül, hogy fogalmam sincs, mit fogunk csinálni. Elsőként egy rövidgatyát választottam, de aztán eszembe jutott, hogy tegnap a parton olyan szép volt, talán rávehetném Joshuát, hogy menjünk oda. Áh mégsem. Mi van akkor, ha ő már eldöntötte, hogy hová megyünk, biztos rosszul esne neki, ha én megvariálnám a terveit. Végül egy sötétebb farmer térdgatya és egy fehér ezüst mintázatú topp mellett döntöttem, szerencsére ezüst színű sarum is volt hozzá. Még gyorsan összekötöttem a hajam, s Joshua már dudált is az autójából.
- Wow. Jól nézel ki, de jobb lesz, ha átöltözöl. – mondta miközben puszit nyomott az arcomra
- Miért? Hová megyünk? – néztem meglepetten
- Hát arra gondoltam, hogy elmehetnénk a partra.
- Ez szuper. Azonnal jövök. – Visszarohantam a házba és felvettem az arany csillogós bikinimet és visszarohantam a kocsihoz.
- Akkor indulás.
A strand zsúfolva volt, a nagy hőség kicsalogatta az embereket a partra. Joshua leterített egy plédet több percnyi keresgélés után és levetkőzött. Sajnos már rajta volt a kék, fehér virágos fürdőnadrágja, ezért már csak a pólótól kellett megszabadulnia. Amint ledobta magáról, felém nyújtotta a kezét.
- Bemegyünk a vízbe? Meg sem várta a választ, megragadta a kezem és magával húzott. A tenger csodás volt. Mióta itt vagyok most fürdök benne először. Gyönyörű kék és tiszta, a hőmérséklete is kellemes. nem szívesen találkoztam volna senkivel az iskolából a szombati események után. Féltem a holnaptól, de képtelen voltam tovább aggódni a világ legédesebb sráca mellett. Abban az egyben reménykedtem, hogy felbukkan Kirby és látja, amint Joshuával úszkálok. Fájdalmat akartam neki okozni, legalább akkorát, mint amilyet ő okozott nekem. Azt akartam, hogy szenvedjen, hogy olyan aprónak érezze magát, mint egy utolsó kis porszem és le akartam törni, azokat a hatalmas szarvait, amiktől úgy érzi, hogy mindenkinél szebb és jobb. De ez nem sikerült. Már több órája itt voltam ketten Joshuával ám Kirbynek nyoma sem volt. Biztos Lorenával van és azon élvezkednek, hogy milyen jól sikerült a kis tervük. Istenem a gondolattól is rosszul vagyok. Joshua egész nap rendkívül figyelmes volt és a tegnapról semmit sem emlegetett fel. Sokat fürödtünk és napoztunk. Hazafelé ettünk egy fagyit és leültünk egy padra.
- Jól éreztem magam. – mondta
- Én is. Köszönöm, hogy veled tölthettem ezt a napot.
- Remélem nem az utolsó volt. – mosolygott majd hazafelé vettük az irányt. – Mikor a házunk elé értünk, mindketten felszülten méregettük a másikat. Bár imádtam, ahogy csókol, most mégsem akartam. New Yorkban még én voltam a legvisszafogottabb lány, most pedig úgy érzem magam, mint egy darab rongy, akibe bárki beletörölheti a lábát. Először ott volt Joshua, aztán csókolóztam Nate-tel, majd összejöttem Kirbyvel. Bármit is éreztem Kirby iránt, már elmúlt. Egyszerűen kiölt belőlem minden érzelmet. Nem őt hibáztatom, hisz kutyából sosem lesz szalonna, sokkal inkább magamat, amiért ilyen naiv voltam. Végül megszakítottam a kínos csendet és nyomtam egy puszit Joshua arcára ismét megköszöntem ezt a csodaszép napot, mire ő halkan a fülembe súgta, hogy kellek neki. Én csak elmosolyodtam, mert zavarba hozott. Egy kicsit csalódottnak tűnt, de aztán ő is belátta, hogy jobb, ha nem kapkodjuk el a dolgokat. A nap kiszívta minden energiámat, ezért nem esett nehezemre álomba merülni. Másnap reggel, vonakodva lépkedtem fel az iskola lépcsőin. Nem volt olyan rossz a helyzet, mint amire számítottam. A legtöbben sajnálkozóan mosolyogtam, vagy biccentettek. Pár srác röhögött csak, mikor elhaladtam mellettük, ám tudomást sem vettem róluk. Amanda és Jessica tündériek voltak. Egész nap kísérgettek mindenhova, hogyha esetleg valaki rajtam akarná köszörülni a nyelvét megvédhessenek.
- Találkoztál már vele? – kérdezte Jess
- Kivel?
- Hát Kirbyvel.
- Szerencsére nem. Nem is akarom látni azt a férget.
- Hát akkor ne fordulj hátra. – mire kimondta már láttam is, amint felénk sétál két másik barátjával. Haja felzselézve, szűk világosszürke pólót viselt, fekete térdnadrággal. Arcán semmi gúny, mint ahogy vártam. Sokkal inkább ijedt és értetlen. Mikor odaértek mellénk beszédre nyitotta száját, de mielőtt elkezdhette volna megszólaltam.
- Ne szólj hozzám.
- De- kezdte volna, de nem hagytam, hogy elmondhassa. Felpattantam a padról és elsétáltam. Egész héten kerültem, és a legkevésbé sem vártam a hétvégi osztálykirándulást, ahol léptem nyomon ott lesz körülöttem.
Kirby szemszög:
- Mi folyik itt? Én miért nem értek egy szót sem?
- Te utolsó szemétláda. – lépett dühödten felém Jessica.
- Azt hiszi, a te műved, ami a bálon történt. De ugye nem Kirby? Ennyire nem ismerhettelek félre. – magyarázta Amanda. – Az agyamban rögtön millió gondolat cikázott. Fogalmam sem volt honnan szedte ezt a baromságot, de kapóra jöhet. Ha azt hiszi én tettem, legalább örökre megutál és elfelejtjük egymást. Végül is ez kevés ár volt, azért, hogy elvetette a gyerekünket.
- De én voltam. Mert megérdemelte.
- Na de Kirby! Mégis milyen szörnyű bűnt követett el?
- Megölte a vérem. – dühöngtem
- Mégis miről beszélsz? Nem értelek.
- Hogy mit csináltam te elmebeteg? – támadt rám Vanessa, aki úgy tűnik még sem ment hallótávolságon kivülre.
- Csajok, magunkra hagynátok? – néztem kérlelően Jessékre, mire ők vonakodva bár, de odébbálltak.
- Mi a francról beszélsz?
- Arról, hogy képes voltál elvetetni a gyerekünket.
- Hát te nem vagy magadnál. Soha nem tettem volna ilyet, akkor sem ha valóban terhes lettem volna.
- Úgy érted nem is?
- Úgy. Csináltattam tesztet.
- De akkor a telefonban miért mondtál olyanokat, hogy nem volt más választásod stb?
- Annak semmi köze nem volt gyerekhez. Rád értettem és a szakításunkra, hiszen anyáék hallani sem akarnak rólad. De te? Te mégis mivel tudod megmagyarázni azt, amit tettél? Örök életemben gyűlölni foglak és megvetni.
- Én… nem csináltam semmit nem én voltam.
- Úristen, még hazudsz is? Undorító vagy, cseszd meg magad. – üvöltötte majd elviharzott.
- Ki kell derítenem, hogy kinek az ötlete volt ez, mert bizonyíték nélkül nem fog hinni nekem márpedig ha igaz, hogy nem vetette el a babát, akkor vissza kell őt szereznem…kellesz nekem Vanessa.
Eddig 4 komment érkezett
(
)
-
1. smileykaaa - http://loveislouder.blog.neon.hu/
2010. 12. 20. 18:36 -
2. PiciPatti
2010. 12. 20. 19:14köszönöm, örülök, hogy tetszik :) kövi rész szerda délután :) puszi
-
3. Cica♥
2010. 12. 20. 22:45nagyon jó lett <3
ügyi vaagy :D
siess a kövivel! -
4. PiciPatti
2010. 12. 21. 12:30kösziii :)) (K)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

huuh.. végig olvastam a történetet, nagyon tetszik, ügyes vagy ;D
folytatást <3