49. Válassz!Ő vagy én?
2010. dec. 22. 18:21 - írta PiciPattiAnnyira ideges voltam, a kezem remegett és a sírógörcs kerülgetett. Legszívesebben visszamentem volna és lekevertem volna neki egy hatalmasat. De már nem akartam őt látni, nem akartam beszélni vele sem tudni a létezéséről. Már nem vágyom bosszúra, már semmire, ami vele kapcsolatos. Azt akarom, hogy takarodjon az életemből és soha többé ne ártson nekem. Mindent összevetve sokkal de sokkal több rosszat köszönhetek neki, mint jó pillanatot. Vak voltam és naiv, azt hittem, hogy lehet közös jövőnk, de ráébredtem, hogy a mi útjaink teljesen más irányba tartanak. Úgy döntöttem tovább lépek, magam mögött hagyom őt, a múltat és próbálok boldog lenni valaki más oldalán. Aznap este Nate áthívott magához. Izgatott voltam, mert most hogy szabad vagyok, bármi megtörténhet. Felkötöttem a hajam, majd kerestem valami laza ruhát. Egy rojtos sötétkék farmer mellett döntöttem és hozzá egy fekete mintás pamut pólót. Belebújtam a converse tornacipőmbe és felvettem a kabátom. Nate szeme felcsillant, mikor megpillantott az ajtóban. A szülei osztálytalálkozón vannak, a kishúga pedig az egyik barátnőjénél alszik.
- Mit szeretnél csinálni, mihez lenne kedved? – vette el a kabátomat.
- Nem is tudom. A lényeg, hogy veled lehetek. – mosolyodtam el és beljebb léptem a lakásba. Leültem a kanapéra, Nate pedig a zene lejátszóhoz lépett és betett egy CD-t, amiről szép lassú számok szóltak. Meggyújtott párat az asztalon lévő gyertyák közül majd kisurrant a konyhába. Mikor visszatért, kezében egy üveg bor volt és 2 pohár. Letelepedett mellém a kanapén és kinyitotta az üveget. Lassan félig töltötte mindkettőnk poharát és koccintásra emelte.
- Mire? – kérdeztem
- A szépségedre. – felelte halkan. Mélyen a szemembe nézett, szinte megbabonázott a tekintetével. Még levegőt is elfelejtettem venni. Kezével az arcom felé nyúlt és megsimogatta a bőröm. Jó érzés volt, gyengéd és bizsergető. Óvatosan felém hajolt és egy lágy csókot nyomott az ajkamra. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy megcsókolja a nyakam. Biztonságban éreztem magam és nem éreztem fájdalmat. Nyugodt voltam és boldog, pontosan erre vágytam. Finoman belekapaszkodtam a vállába és hagytam, hogy sodorjon az ár. Szerettem őt, határozotton. Sokkal többet éreztem iránta, mint barátság, de nem szerelem volt ez. Sokkal különlegesebb, egy elmondhatatlan érzés.
- Én, én nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. – húzódtam el egy kicsit
- Nem kívánsz? – kérdezte csalódottan
- Ugyan, nem erről van szó, csak nem akarlak becsapni, fogalmam sincs mit érzek irántad és mit akarok tőled.
- Nem is várom el, hogy tudd. De miért ne érezhetné jól magát két barát egymással? Annyi időt kapsz, amennyit csak akarsz. De addig engedd, hogy szeresselek. – felelte majd lekapta magáról a pólóját. Ismét csókolózni kezdtünk majd hamar lekerült rólam is a ruha, aztán, ahogy nálam lenni szokott beütött a balszerencse. Kopogtak. Aztán csengettek, majd mi több verték az ajtót. Nate rám terített egy plédet és az ajtóhoz sietett.
- Jövök már nyugi. – szólt vissza és kinyitotta az ajtót.
- Vanessát keresem. – hallottam egy férfi hangot. Óvatosan kikukucskáltam a kanapé felett és Kirbyt pillantottam meg.
- Mit akarsz tőle?
- Az nem a te dolgod. Szólj neki, hogy azonnal jöjjön ide vagy bemegyek és megkeresem magam.
- Tűnj el innen! – mondta Nate mire Kirby befurakodott az ajtón. Azonnal meglátott és azt hiszem sokkot kapott, amint egy szál bugyiban és melltartóban ültem egy másik fiú kanapáján.
- Mi a franc? – tört ki belőle végül. Azonnal öltözz fel, velem jössz.
- Nem megyek sehova.
- Most van a razzia. Hívtak a rendőrségtől, ma leszámolnak azzal a szeméttel. Velem kell jönnöd.
- Én, nem is tudom. Nem hiszem, hogy dolgom van ott.
- Vallomást kell tenned, igyekezz. – parancsolt rám, mire én rögtön felöltöztem. Nate arán tisztán látszott a düh és a szomorúság. Az ajtó felé mentem, majd még egyszer hátrapillantottam rá.
- Ha kimész azon az ajtón, többet ne keress. – mondta ingerülten Nate. Forgott velem a világ, nem tudtam mi tévő legyek. A fejem forgattam, hol Kirbyre néztem, hol Nate arcát lestem. Aztán tettem egy lépést az egyik irányba.
Eddig 2 komment érkezett
(
)
-
1. secret.girl
2010. 12. 24. 15:03 -
2. PiciPatti
2010. 12. 24. 18:12:)) örülök, h tetszett :D holnap este szerintem hozom a kövit, remélem lesz pár percetek, hogy megnézzétek :) puszii (L)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

wááá nagyon jó rész lett:) nagyon kiváncsi lettem hogy mi lesz a kövi részben^^
Puszi♥