Csak a kezdet

50. Adj egy esélyt

2010. dec. 25. 19:43 - írta PiciPatti

- Nate miért nem jössz velünk? Gyorsan elintézem, amit kell és utána visszajövünk.

- Rendben. –felelte majd felöltözött. Kirby kocsijával mentünk mindhárman. Nagy volt az egyetértés abban, hogy hátra üljek egyedül, még véletlenül sem akarták, hogy valamelyikhez közelebb legyek. Az út kínosabb nem is lehetett volna.

- És épp szexelni készültetek? – szúrta oda a kérdést Kirby. Nate azonnal hátrafordult, hogy mégis mit feleljen. Arra számítottam, hogy bosszúból mindent Kirby orra alá dörgöl, de ismét úriemberként viselkedett.

- Nem hinném, hogy rád tartozna. – mondta hűvösen.

- Nem baj, már én is felpróbáltam. – nevetett gúnyosan.

- Miiii? – visítottam. Úgy beszél rólam, mint valami egy éjszakás kalandról.

- Természetesen csak vicceltem. – visszakozott. Úgy forrt bennem a düh, legszívesebben most azonnal agyon csaptam volna, de egyrészt azzal alátámasztottam volna a mondatának igazságát, másrészt meg ő vezeti az autót. A rendőrségen egymástól jó messze ültünk le. Engem behívtak vallomást tenni az Angliában történtekről és kb. 2 órás vallatás után kiengedtek. Mikor kiértem nem találtam sehol egyik fiút sem. Odamentem az egyik őrhöz és utánuk érdeklődtem.

- Letartóztattuk őket.

- Hogy mit csináltak? – hüledeztem

- Összeverekedtek. A ma éjszakát bent tartják.

- Hát ez remek. Nem vinne haza valaki? – dühöngtem. Az őr készségesen keresett egy rendőrt, aki elvitt. Anyáék persze kint voltak az ajtóban, mert a rendőrségtől hazatelefonáltak, így kénytelen voltam nekik mindent elmesélni. Persze totál kiakadtak, úgyhogy az 3 hetes szobafogságon meg sem lepődtem. Az osztálykirándulásra elmehetek, mert már befizettük, de a tanárok rám lesznek állítva. Azt hiszem Kirbynek megbocsátottak, de ez már mindegy. Másnap reggel a telefonunk keltett. A rendőrségről hívtak, hogy sikeres volt a rajtaütés, az a szemét meghalt. El sem tudom mondani, mekkora kő esett le a szívemről. Már csak a hétvégi osztálykirándulást kell túlélnem aztán nyári szünet. Kb. 1 hónapot New Yorkban töltök majd a csajoknál. Jó lesz elszabadulni innen és itt hagyni ezt a sok barmot.

Nate meglátogatott reggel és hát, mikor megláttam képtelen voltam megállni a röhögést. A szemöldöke felszakadt és a szája is berepedt.

- Gratulálok. – élcelődtem. Elmondanád mi történt?

- Ismered Kirbyt, egy állat és nem igazán tetszett neki, amit nálunk látott.

- És milyen volt az éjszaka a hűvösön?

- Borzasztó, alig aludtam.

- Szegénykém.

- Köszi. Ezért kérek 1 fájdalomdíjat.

- Mit szeretnél? – nevettem, mert olyan édesen festett. Ő a karjaival magához húzott és várta, hogy megcsókoljam. A csókot anyáék szakították félbe.

- Istenem Nate mi történt az arcoddal?

- Elestem. – felelte, mire kitört belőlünk a nevetés. Nate ott maradt nálunk ebédre én pedig elégedetten figyeltem, milyen jól kijön apával és anyával.

- Jártok? – kérdezte apa, amint Nate kitette a lábát az ajtón.

- Nem tudom. – feleltem némi gondolkodás után. - Kedvelem őt.

- Kislányom, jó lenne ha már eldöntenéd, mert az nem normális, hogy minden héten más fiú ebédel nálunk. Joshua is ebéddel kezdte, aztán Kirby már itt is lakott. Natehez hozzá is mész? – gúnyolódott apa.

- Ugyan szívem, még gyerek. Had ismerkedjen. – védett meg anya

- Ne aggódj apa, dönteni fogok, nem is olyan sokára.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 4 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

 

Bemutatkozás
Vanessa, az álomszép lány, aki New Yorkból, érkezik Los Angelesbe, hogy bevegye a várost. Életének központjában 3 fiú áll,Nate a hű barát, Joshua az isten, és Kirby maga a megtestesült ördög. Vajon melyiket választja?
Friss kommentek
Legkommenteltebb
Archívum
Iratkozz fel
Linkek
Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend